Hirdetés

Barack Obama nem haragszik Clint Eastwoodra

Barack Obama nem haragszik Clint Eastwoodra, amiért az a republikánusok elnökjelölt-állító konvencióján egy üres székkel figurázta ki őt – derült ki az elnöknek a USA Today című lap internetes kiadásában vasárnap megjelent nyilatkozatából.

MTI

2012. szeptember 03., 11:432012. szeptember 03., 11:43

A 82 éves, Oscar díjas színész-rendező-zeneszerző csütörtökön, a republikánus konvenció záró estjén, nem sokkal Mitt Romneynak az elnökjelöltséget elfogadó beszéde előtt egy monológot adott elő. Ennek során úgy tett, mintha egy üres székkel beszélgetne, amely Obamát jelképezte.

Az előre megírt szöveg nélkül, meglehetősen csapongóra sikeredett, 12 percig tartó előadás során Eastwood egyebek között a be nem tartott ígéreteit kérte számon láthatatlan beszélgetőpartnerén. Egyértelművé tette, hogy most már ideje lenne átadnia a helyét Romneynak és a közönség derültsége közepette, két alkalommal azt is elimitálta, hogy „Obama” alpári sértéseket vág a fejéhez.

A jelenet végén a vele kórusban együtt tartó közönséggel együtt mondta ki - a hivatalban lévő elnöknek szánva - az általa a hetvenes években alakított kemény, San Francisco-i zsaru, „Dirty” Harry Callahan szállóigévé vált fenyegetését: „Gyerünk! Hadd legyen egy jó napom”.   

Az Eastwood-monológ Amerika-szerte vitákat váltott ki és több médiumban közel akkora figyelmet kapott, mint a Romney-beszéd. A republikánus vezetés félig-meddig el is határolódott tőle, rámutatva, hogy a 82 esztendős művész nem hivatásos politikus.

Obama a USA Today-nek az elnöki különgép fedélzetén nyilatkozva kijelentette, hogy „hatalmas Clint Eastwood-rajongó”, aki szerinte „nagyszerű színész, de még jobb rendező”. Az elnök a kérdésre, hogy megsértődött-e, így válaszolt: „ha valaki tényleg megsértődik, annak talán egy másik hivatást kellene választania.”

Az elnök a Twitteren is megválaszolt Eastwoodnak. A mikroblog-oldalán közzétett egy fotót, amely egy széken ülve, egy kabinettanácskozáson ábrázolja.

 „Ez az ülés foglalt” – kommentálta a képet Obama.

A demokraták kedden ülnek össze a saját elnökjelölt-jelölő konvenciójukra az észak-karolinai Charlotte-ben. Az elnöknek, akit a pártja ismét felhatalmaz majd a Fehér Házért folytatott küzdelemre, feltették a kérdést, vajon az övéi is készülnek-e hasonló előadásra? „Az hiszem, mi elég egyenesen fogunk játszani” – felelt Barack Obama.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés