Hirdetés

Baktériumfertőzés miatt betegedtek meg súlyosan Argeş megyei csecsemők

Súlyos baktériumfertőzés miatt utaltak bukaresti kórházakba 14 kisbabát Argeş megyéből a napokban, további 13-at pedig piteşti-i és câmpulungi egészségügyi intézményekbe szállítottak csütörtökre virradó éjszaka. 

Krónika

2016. február 11., 14:182016. február 11., 14:18

 

Az egyik, valószínűleg ugyanebben a fertőzésben szenvedő csecsemő február 8-án elhunyt, az Argeş megyei hatóságok az ügyben vizsgálatot indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt – írta a Digi24.ro hírportál.

Az egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított a Marie Curie-kórházba utalt csecsemők ügyében, szerdai közleménye szerint csak egyetlen babánál mutatták ki, hogy E.coli baktérium okozta megbetegedését – írta a Mediafax hírügynökség. A piteşti-i megyei kórházba szállított babák közül négy rotavírussal fertőződött meg – nyilatkozta az intézmény szóvivője. A fertőzés híg, vizes hasmenést okozó betegség, amely főleg egyéves kor alattiakra veszélyes. A Marie Curie-kórházba utalt csecsemők közül háromnak nagyon súlyos az állapota.

Mihaela Bălgrădean, a bukaresti intézmény nefrológiai osztályának vezetője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az öt hónap és másfél év közötti kicsik megbetegedését az E.coli baktérium egy virulens formája okozta, a beutalt csecsemők egy részénél a vérerek károsodását okozó hemolitikus urémiás szindróma lépett fel – írta a Digi24.ro. A szakember azt mondta, bár az E.coli baktérium rövid ideig él az emberi szervezetben, nagymértékben károsíthatja azt.

A Marie Curie-kórházba beutalt 11 csecsemő állapota csütörtökön súlyos volt, Mihaela Bălgrădean elmondása szerint a fertőzés szövődményeként súlyos veseelégtelenség, szív- és tüdőelégtelenség is felléphet, az is megtörténhet, hogy veseelégtelenség miatt egy életen át tartó dialíziskezelésre szorulnak. Normál esetben az intézetbe évente 10–12 hemolitikus urémiás szindrómás beteget utalnak be, most viszont egyazon régióból hirtelen érkeztek pácienesek ezzel a kórképpel – emelte ki a szakember.

A baktériumfertőzés nem terjed emberről emberre, hanem a fertőzés forrásaival való közvetlen érintkezés miatt alakul ki: ez származhat bőrrel érintkező anyagokból, tej- és hústermékekből, tojásból, vízből. Természetesen a babák által fogyasztott élelmiszerek higiéniai szintje is befolyásolja a fertőzést, a csecsemők nagy része pedig a hozzátáplálás időszakában kapta el a betegséget. A szakember felhívta a figyelmet a higiénia, az alapos kézmosás fontosságára és arra is, hogy a tojást, húst megfelelő ideig kell főzni, valamint hogy körültekintően, megfelelő forrásokból kell élelmiszert vásárolni.

Bălgrădean kizárta, hogy a megbetegedések esetében kórházon belüli fertőzésről legyen szó. A piteşti-i egészségügyi hatóságok mintát vettek a helyi csapvízből, valamint azokból a palackozott szénsavmentes ásványvizekből, amelyeket a szülők a babák ételének elkészítéséhez használtak, ezen kívül többféle tejporból is. A vizsgálatok egyelőre nem vezettek eredményre, az is megtörténhet, hogy senki sem okolható a megbetegedésekért – nyilatkozta az Argeş megyei közegészségügyi gazgatóság vezetője. Közben mozgósították a megyei háziorvosokat, hogy vizsgálják meg az összes, 2 évnél kisebb babát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés