Hirdetés

Bajban Mihály király lánya

Illegális kakasviadalok szervezése miatt letartóztattak, majd szabadon engedték az amerikai hatóságok a hét végén Mihály volt román király egyik lányát. A rendőrség szerint Irina Walker Oregon állambeli farmja adott otthont a tiltott kakasviadaloknak.

Krónika

2013. augusztus 18., 14:512013. augusztus 18., 14:51

2013. augusztus 18., 14:522013. augusztus 18., 14:52

Tavaly áprilistól bő egy év alatt legalább tíz alkalommal szerveztek ilyen küzdelmeket, amelyek a hatóságok szerint valóságos vérfürdőbe torkolltak, a küzdőtérre küldött állatok lábára ugyanis különböző vágóeszközöket rögzítettek. Az Egyesült Államok ötven államában tilos a kakasviadal.

A hatóságok szerint ez a kegyetlen szórakozás az Irrigon település melletti farmon úgy zajlott, hogy egy bíró felügyelte az állatok összecsapását, a szervezők pedig visszatartották a fogadásokra feltett összegek 10 százalékát. A hatvan éves Irina hercegnőt – aki az exuralkodó öt lánya közül a harmadik – és férjét, a korábban helyettes seriffként dolgozó John Wesley Walkert hatodmagával, tiltott szerencsejáték miatt állítják bíróság elé.

A hatokat és további 12 személyt az állatvédelmi törvény megsértésével is vádolják. A vádpontok mindegyike alapján öt évig terjedő szabadságvesztés és negyedmillió dollárnyi bírság szabható ki. Sőt a szövetségi törvények szerint a Walker család az ügy miatt elveszítheti 170 ezer dollárt érő birtokát is, mivel azt bűncselekmény elkövetéséhez használták fel. Walkeréket szombaton szabadlábra helyezte az oregoni bíróság, ám útlevelüket bevonták és nyomkövető karperecekkel látták el a gyanúsítottakat; perük október közepén kezdődik.

A román királyi ház közleményt adott ki a történtek kapcsán, amelyben közölte, hogy az exuralkodó szomorúan vette tudomásul a Svájcban született, 1983-ban az Egyesült Államokban letelepedett lányáról szóló hírt, és reményét fejezte ki, hogy az amerikai igazságszolgáltatás igazságos és gyors döntést fog hozni az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés