A díjnyertes sorozat részét képező A piros ruhás lány című fotó 2012-ben készült Nagybányán
Fotó: Hajdú D. András
Nem pillanatokra, hanem elmesélhető történetekre vadászik Hajdú D. András budapesti fotóriporter, aki a nagybányai nyomortelepeken élő cigányok életét bemutató sorozatával nemrég elnyerte a magyarországi sajtófotó-pályázat nagydíját. A dokumentarista fotográfus máramarosi tapasztalatiról, munkájának értelméről, társadalmi hasznáról beszélt a Krónikának.
2020. április 25., 16:572020. április 25., 16:57
2020. április 25., 16:592020. április 25., 16:59
– A fal, amit mi kerítésnek hívunk című munkájáért néhány napja megkapta a 38. magyar sajtófotó-pályázat MÚOSZ-nagydíját, valamint a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória első díját is. Hogyan fogadta az elismerést, mit jelent önnek?
– Szinte minden hosszú távú munka, amin dolgozom, „szerelemprojekt”, azért csinálom, mert hiszek abban, hogy fontos a téma, amiről beszélek, és talán értelme is van. Három anyagom is befutott az idei sajtófotó-pályázaton, ebből a legrövidebbet is négy éve fotózom.
– A nagybányai nyomortelepeken élő cigányok élete régóta foglalkoztatja, már nyolc éve visszajár dokumentálódni, fotózni. Miért?
– 2011-ben jártam először Nagybányán, mellbe vágott, amit ott láttam. Akkor csak nagyon rövid időt töltöttem a városban, és úgy éreztem, ennél sokkal komplexebb a téma, úgyhogy elkezdtem visszajárni. Először még egyedül, aztán becsatlakozott egy operatőr barátom is, Ivándy-Szabó Balázs, onnantól ketten jártunk vissza. Ezekről az utakról készült el egy 12 perces film, ami elérhető a Vimeón. Szerintem az elmúlt nyolc évben 10-12 alkalommal jártam Nagybányán, összesen biztosan több mint egy hónapot töltöttem ez idáig a téma feldolgozásával.
Ez a kép végül kimaradt a nagydíjas anyagból, de a szerző szerint itt sikerült egyetlen kockába belesűríteni mindent, amit a nagybányai „pokolról” látott és gondolt az elmúlt években
Fotó: Hajdú D. András
– A múlt heti eredményhirdetéskor a pályázat honlapjára felkerült interjúban úgy fogalmazott, hogy legutóbbi nagybányai látogatásakor megdobálták téglával. Minden alkalommal ellenszenves fogadtatásban részesült?
– Összességében igen. Nagyon sokan tudósítottak a fal felépítéséről akkoriban, és az ott élők megtapasztalták, hogy a legtöbb médium a szenzációra hajt, nagyjából bármi áron. Miért hitték volna el nekünk az ott lakók, hogy mi kiegyensúlyozott tudósításra törekszünk? De ez nem kizárólag szakmailag volt nehéz, ugyanis ezen a környéken számos deviáns, kábítószer-használó fiatal is él.
Persze a családok, amelyekhez visszajártunk, kedvesek, és velük nagyon jó a viszonyunk. Viszont ezekben a szegregátumokban sok száz család él, amelyek csak annyit érzékelnek a jövetelünkkor, hogy már megint itt van egy stáb, amely majd ország-világ előtt láttatja a nyomorukat.
Hajdú D. András nyerte el A fal, amit mi kerítésnek hívunk című munkájáért a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Éber kóma című anyagáért.
– A bányavidéki sorozatán kívül a kongói életképeit is elismerte a szakma. Miért tartja fontosnak bemutatni ezeket az emberi sorsokat?
– A kongói anyagot is idestova öt éve fotózom, és nyugodtan mondhatom, hogy ez a sorozat a legkedvesebb a szívemnek. Egy magyar szemorvos, dr. Hardi Richárd életét fotózom, ahogy a doktor úr Afrika szívében gyógyítja a szemészeti problémákkal küzdő betegeket.
Ráadásul itt nagyon erőteljes szerepet kapnak a fotók, hiszen a publikációk segítenek megismertetni az olvasókkal ezt az áldozatos munkát, és segítenek abban, hogy Hardi doktor úr alapítványa pénzhez jusson. Ráadásul készül egy szemészeti komplexum is, amelyet idén a magyar állam is támogatott egymillió dollárral, ami azt jelenti, hogy biztosan elkészül a kórház. Azt hiszem, ez a fotóriporteri munka értelme, azaz érzékletesen és emberi módon bemutatni történeteket, és ezáltal hatni az olvasókra.
„Szerelemprojekt”. Hajdú D. András lassacskán öt éve visszajár Kongóba fotózni
Fotó: Hardi Richárd
– Témaválasztáskor milyen szempontokat vesz figyelembe, mire szegeződik rá automatikusan a fényképezőgépe?
– Tizenöt éven keresztül mindig újságoknak dolgoztam, úgyhogy az anyagok 95 százalékát megrendelésre fotóztam. Ugyanakkor ezek szinte kivétel nélkül egy-két napos riportok voltak. Azokat folytattam saját szakállamra, amelyek engem is jobban, mélyebben érintettek. A kongói anyag volt talán az egyetlen kivétel, amelyet nem megrendelésre kezdtem el fotózni.
De nem akarom megkerülni a kérdést. Engem mélyen érdekel egy csomó dolog az életben. Fura példát hozok fel a jobb megértés érdekében. 2014-ben elnyertem az André Kertész-nagydíjat, ami a legjobb emberközpontú sorozatnak szól. Egy nyírségi prostituált életét mutattam be. Ott például az egyik dolog, ami nem hagyott nyugodni, és amit mindenképpen meg akartam érteni, az volt, hogy hogyan engedheti strichelni a saját férje az asszonyt. Ezt meg akartam kérdezni tőle.
Ezek a válaszok adják meg gyakran a súlypontokat egy-egy történetben.
Fotó: Hajdú D. András
– A fotózáson kívül dokumentumfilm-készítéssel is foglalkozik. Melyik műfaj, kifejezési eszköz áll közelebb önhöz?
– Egyértelműen a fotó. Ugyanakkor gyakran megesik, hogy nélkülözhetetlennek érzem azt, hogy például hangot vagy mozgóképet is használjak a jobb megértés vagy a hitelesség érdekében. Visszatérve az előző példámhoz, ott például sikerült meginterjúvolnom a prostituált anyát és a stricijét, aki egyben a férje és a gyermekei apja. Tanulságos pár perces beszélgetés volt, azt gondolom, hogy az mindenképpen kellett az anyagba. Ugyanakkor számomra a kép sokkal erősebb az esetek 99,9 százalékában.
– A pillanatok megörökítése, valamint széles körű bemutatása mellett mi ösztönzi a fotózásban?
– Szinte sosem viszek magammal fényképezőgépet, ha épp nem dolgozom valamin. Ilyen értelemben én nem pillanatokra vadászok, hanem történetekre. Azokat pedig el kell mesélni, és jó mesékhez idő kell. A pillanatképek úgy működnek mint a poénok, az én történeteim pedig, mint a mesék, azokat nem lehet „elkapni”, hanem végig kell gondolni, hogy honnan tart hová, mi lesz a tanulság, kik a szereplők, stb.
És igyekszem olyan történeteket mesélni, amelyeknek értelme, társadalmi haszna van. Van, hogy csak a figyelemfelhívás jön össze, ez jellemző például a mostani nagybányai sorozatomra, de az is előfordul, hogy konkrét áttörés történik, ami például a kongói sorozat esetében megvalósult.
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!