Az úszórekordot megdöntő Demény Helga sikertörténete

– Hogyan készültél fel a kecskeméti versenyre, mennyi időt és energiát vett igénybe az előkészület?

– Már négyéves koromtól úszom mellúszóként, és három évig a román úszóválogatott tagja voltam. Tizennyolc évesen abbahagytam az úszást, és elköltöztem Kolozsvárra, mert ide felvételiztem az állatorvosi egyetemre. Közben az Orca úszóklubnál vagyok oktató, napi hat órát vízben vagyok, gyermek–, valamint felnőtt csoportokat tanítok, emellett sok hosszútávú nyílt vízi úszóversenyt szervezünk. Ezekre én is edzek, maga a többórás vízben tartózkodás is egyfajta felkészülést jelent, valamint az úszóversenyeken való részvétel is nagyban hozzájárult a sikeremhez. Úgy gondolom, hogy egy ilyen versenyre nem is lehet igazán felkészülni, jobb, ha az ember nem tudja, mire vállalkozik. Valószínűleg, ha tisztában lenne vele, mi vár rá egy ilyen verseny alatt, esze ágában sem lenne beiratkozni.

– A 24 óra alatt mikor érezted, hogy ez a legnehezebb pillanat, nem bírod tovább, és mi adott erőt, hogy végigcsináld?

– Körülbelül tíz óra után a szervezet kezdi érezni a fáradtságot, fajnak az ízületek, hányinger, szédülés környékezi az embert. Nálam két holtpont jelentkezett: az egyik tíz, a másik tizennyolc óra után. Az öcsém tavaly végigcsinálta ugyanezt a kihívást ugyanezen a versenyen. Ő végigkísérte a 24 órás úszásomat a partról, nagyon sokat segített. Amikor azt mondtam, hogy nem tudok tovább úszni, ő felhívta a figyelmem arra, hogy holtponton vagyok, és ha továbbmegyek, akkor átléptek rajta.

A három óránkénti szabályos pihenő után úgy éreztem, nem tudok visszaugrani a vízbe. Az öcsém lökött vissza a vízbe, hogy menjek már! És igaza volt. Pár hossz után megálltam a medence szélén nevetve, hogy szóljak neki: „folytatom”. Ezenkívül a 24 órás versennyel népszerűsíteni szeretném az úszást, mint a legegészségesebb mozgásformát mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. Úgy gondolom, hogy nem elég napjainkban nem lehet a partról úszást oktatni, csak elméletre alapozva. Szükség van arra, hogy saját tapasztalatból tudjunk beszélni, eredményeket mutassunk fel, ezzel bátorítva az embereket, hogy ússzanak. Engem ezek a dolgok motiváltak.

– Melyek a jövőbeli terveid?

– Szeretnék minél több nyílt vízi versenyen részt venni. Jövőre lehet, hogy megpróbálnék többet úszni 24 óra alatt, viszont akkor már jótékonysági célból.

– És a kapott összeget kinek/kiknek ajánlanád fel?

– Tavaly elindult egy projekt Romániában az epilepsziások gyógyítására, nekik ajánlanám fel a kapott összeget. Úgy gondolom, ez nagy segítség lenne az epilepsziás betegek számára, mind közvetlen (az epilepsziás betegek felvállalnak a problémájukat, küzdenének ellene), mind közvetett módon is, a társadalomra nézve (tanárok, edzők, barátok megértőbbek lennének ezekkel a személyekkel, elfogadnak őket).

– Kit tekintesz a példaképednek?

– Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnokot, magyar úszónőt.

– A közösségi oldalon megosztott képeden ő és a férje is szerepel, esetleg adott neked szakmai tanácsot a verseny előtt Katinka vagy az edzője?

– Sikerült pár szót váltani vele a verseny kezdete előtt, aláírásával ellátott úszósapkát kaptunk tőle. Biztató szavakat kaptam tőle, de tanácsot kevésbé.

– Űzöl még valamilyen más sportot az úszáson kívül?

– Télen snowboardozom, az év többi időszakában szeretek a hegyekben túrázni.

– Hosszú távra tekintve inkább az állatorvosi pályán vagy az úszás területén látod magad?

– Ez a legnehezebb kérdés, amit mások és én is minden nap felteszek magamnak. Imádom a vizet, az állatok a másik szenvedélyem. Nem tudok választani a kettő közül, remélem lehetséges lesz mindkettőt olyan szinten űzni, ahogy szeretném.