Ismét Thaiföldön vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, ahol két, a Moradokmai Színházi Központtal közös előadásukat játsszák.
2013. június 19., 19:032013. június 19., 19:03
2013. június 19., 19:032013. június 19., 19:03
Szerdán Bangragamban mutatták be a a Chang Janaprakal Chandruang által rendezett Nontok című thai tradicionális előadást, pénteken pedig a Fazakas Misi által rendezett Carnivalt láthatja a közönség Bangkokban. A színházi műhely közleménye szerint május 30-án érkezett Thaiföldre az Osonó három tagja és azóta folynak a próbák a Moradokmai Színházi Központ Pathumthaniban található székhelyén.
A központ vezetője által rendezett Nontok attól is érdekes, hogy az első olyan thai tradicionális előadás, amelyben egyes mitológiai szereplőket európai színészek jelenítettek meg. A cselekmény azt a mitológiai történetet mutatja be, amelyben háború tör ki az óriások királya, Tosakan vezette város és Rama, az emberek királyának városa között. Tosakan nem egy harcias jellemű óriás, így nem tudja, hogyan kell harcolni az emberek ellen, ezért úgy dönt, hogy a testvére, Mayarap segítségét kéri Rama király elrablásához. Amikor Rama király katonája, a szintén mitológiai hős Hanuman, azaz a fehér majom (Mucha Oszkár megformálásában) rájön, hogy Mayarap elrabolta a királyát, útnak indul, hogy megmentse és megölje az óriást. Útközben találkozik Machanuval, egy kisebb majommal, aki meglepően hasonlít hozzá. Kiderül, hogy ő az a fia, aki egy haltól született, de gyerekkorában elhagyták. Hanuman tovább megy az óriások városáig, ahol találkozik Pirakuannal, Miayarap lánytestvérével (Daragics Bernadette alakításában). A lány segít neki megölni az óriást, mert az elrabolta az ő fiát is. Az osonós színészek angolul szólaltak meg a színpadon.
A Carnival című előadást a tavalyi és tavalyelőtti turnék sikerére való tekintettel újították fel. Két évvel ezelőtt ez volt az első olyan koprodukció Thaiföldön, amelyben thai és európai színeszek játszanak együtt. A jövő héten mindkét előadással Thaiföldön turnézik a thai-osonós csapat, majd július során egy kambodzsai és vietnami turnéra kerül sor.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!