Hirdetés

Az operett ma is él: zsúfolásig tölti a termeket, jókedvre deríti a kortalan közönséget

magyar operett

Napjainkban is nagy érdeklődés mutatkozik az operettelőadások iránt

Fotó: Thiera Vision

Ha az operettet jól játsszák, szívvel-lélekkel és a megfelelő stílusban, akkor napjainkban is épp olyan érvényes és aktuális, mint amilyen az 1900-as évek elején volt – mondta a Krónikának Plesa Róbert kolozsvári énekművész. Az Operettissimo együttes vezetőjével a magyar operett október 24-i napja alkalmából beszélgettünk arról, mennyire népszerű manapság ez a hungarikumnak minősített műfaj, és mi szükséges ahhoz, hogy továbbra is fennmaradjon.

Bede Laura

2025. október 24., 13:572025. október 24., 13:57

Október 24-én ünnepeljük a magyar operett napját, amely az operettirodalom két világszerte is legkimagaslóbb magyar szerzőjének a nevéhez kötődik: e dátum Kálmán Imre (1882–1953) születésének és Lehár Ferenc (1870–1948) halálának évfordulója. A jeles nap apropóján Plesa Róbert kolozsvári énekművésszel beszéltünk a műfaj napjainkban való megítéléséről, népszerűsítéséről. Emlékeztetett, hogy az operett egyedülállóan magyar színpadi műfaj.

„Olyannyira szerves része a nemzeti érzésvilágnak, hogy 2013 óta hivatalosan is hungarikumként tartják számon. Ha pedig jól játsszák, szívvel-lélekkel és a megfelelő stílusban, akkor épp olyan érvényes és aktuális, mint amilyen az 1900-as évek elején volt.

Hirdetés
Idézet
Elég csak megnézni, mihez nyúl egy színház, ha bajban van: az operetthez. A Csárdáskirálynővel újra és újra megmentik az évadot – nem egyszer, akár éveken át.

És hadd osszak meg egy friss, személyes tapasztalatot is: november elején a Lili bárónő című operettet visszük Marosvásárhelyre, és mindenféle komoly reklám nélkül telt házas lett az előadás, akkora túljelentkezés volt, hogy már szervezzük a második időpontot, mert nem szeretnénk cserben hagyni a közönséget” – magyarázta a kincses városi Operettissimo együttes alapítója és vezetője.

magyar operett Galéria

Plesa Róbert énekművész szerint az opera, az operett és a musical is megtalálja a maga helyét a színházak repertoárjában

Fotó: Thiera Vision

Hozzátette, az operett tehát a 21. században is él, természetesen a musical is itt van már, hiszen ahogy az operett az opera „gyermeke”, úgy a musical tekinthető az operett „utódjának”. De ez nem jelent generációs harcot – ahogy a gyermek is felnőhet anélkül, hogy kiszorítaná a szülőt, ezek a műfajok is jól megférnek egymás mellett.

Az opera, az operett és a musical is megtalálja a maga helyét a színházak repertoárjában

– részletezte a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekese.

Plesa Róbert szerint ugyanakkor fontos, hogy ne sérüljön a műfaj szellemisége. „Akkor kerül veszélybe az operett, ha valaki mást akar belőle csinálni: például drámát, vagy más, hozzá nem illő műfajjal próbálja keverni. Az operettnek megvannak a maga játékszabályai, stílusjegyei és hangulata – ha ezeket egy alkotó következetesen megtartja, az szinte biztos sikerhez vezet. Az operett akkor működik, ha megmarad annak, ami: a jókedv, az érzelem, az elegancia és a történetmesélés színpadi egysége” – fogalmazott az énekművész.

magyar operett Galéria

Részlet a Lili bárónő című operettből az Operettissimo együttes előadásában

Fotó: Kolozsvári Operettissimo együttes Facebook-oldala

Hozzátette, a sikerhez azonban nemcsak jó rendezői koncepcióra van szükség, hanem elhivatott, sokoldalú előadókra is. Az operett ugyanis az egyik legkomplexebb színpadi műfaj: az előadóknak nemcsak prózát kell mondaniuk, hanem magas színvonalon kell énekelniük és táncolniuk is. Itt nem elég egy jó hang vagy egy színpadi jelenlét – az operettben mindenből a legjobbat kell nyújtani ahhoz, hogy a varázslat működjön.

Erre tesz kísérletet immár több mint tíz éve az Operettissimo is, amelynek egyik legfőbb célkitűzése, hogy az operettet mindenhová eljuttassa, ahol csak érdeklődés mutatkozik iránta – legyen szó magyar ajkú vagy bármely operettkedvelő közönségről.

Idézet
Az együttes mostanra közel jár az ötszázadik előadásához, és bátran mondhatom, hogy a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig mindenhol ugyanazzal a lelkesedéssel, örömmel és szeretettel fogadnak bennünket.

Sőt sokszor előfordul, hogy a kisebb településeken épp a mi előadásunk révén találkoznak először élőben az operett műfajával – ez pedig felemelő érzés. A visszajelzések mindenütt rendkívül pozitívak, ami csak megerősít bennünket abban, hogy szükség van erre a munkára” – magyarázta az együttes vezetője.

magyar operett Galéria

A kolozsvári együttes tapasztalatai szerint zsúfoltságig megtelnek a termek az operettelőadásokon

Fotó: Kolozsvári Operettissimo együttes Facebook-oldala

Arra a kérdésünkre, hogy korosztály szempontjából milyen a közönség aránya, azt felelte, bár az operettet sokan inkább az idősebb generációhoz társítják, a valóság árnyaltabb. „Ha például Magyarországot nézzük, a legsikeresebb színházak közé tartoznak azok, ahol operettet is játszanak – ezek nemcsak az idősebb, de a fiatalabb korosztályt is képesek megszólítani. Tény ugyanakkor, hogy az operett élvezetéhez bizonyos élet- és lelki tapasztalat szükséges. Lehet, hogy a fiatalok még nem érzik magukénak a műfajt, de negyven év felett, amikor már az ember másként viszonyul a világhoz, egyre nagyobb az igény az örömre, a jókedvre, az optimista történetekre – vagyis éppen arra, amit az operett kínál” – részletezte az énekművész.

Aki szerint az operett nem a világ gondjait akarja a nézőre zúdítani, hanem éppenséggel feledteti a napi problémákat.

„Ez az az élmény, amire egyre nagyobb szüksége van az embernek, ahogy múlnak az évek. Talán éppen ezért válik az operett a középkorosztály és az idősebbek körében olyan népszerűvé. Ugyanakkor a fiatalabb generációk is nyitottá válnak rá – ha nem is tinédzserként, de később szinte biztos, hogy megszeretik” – mondta Plesa Róbert.

magyar operett Galéria

Bár az operett a középkorosztály és az idősebbek körében népszerűbb, a fiatalok, gyerekek érdeklődését is felkelti

Fotó: Kolozsvári Operettissimo együttes Facebook-oldala

Idén nyáron egyébként immár hetedik alkalommal rendezték meg a Bánffy Palotakoncertet, amely mára talán Erdély legnagyobb szabadtéri operettünnepévé nőtte ki magát. „A koncertsorozat során eddig több mint 150 egyedi zeneszámot mutattunk be, ami nagyjából tíz teljes operett zenei anyagának felel meg – és ami még ennél is biztatóbb: legalább ugyanennyi vár még bemutatásra.

Idézet
A műfaj sokszínűségét jól mutatja, hogy mindenki találhat benne kedvére valót: legyen szó pörgős, táncos, komikus szubrett-duettekről, vagy épp lírai, szerelmes áriákról.

A magyar operettkincs valódi nemzeti örökség, amely képes megszólítani minden korosztályt és hangulatot” – hangsúlyozta a Bánffy Palotakoncert ötletgazdája és főszervezője.

magyar operett Galéria

Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán operaénekesnő a Bánffy Palotakoncert díszmeghívottjaként lépett fel Kolozsváron

Fotó: Bánffy Palotakoncert Facebook-oldala

Arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben sokan már a múlt század közepétől temetik az operettet, 2025-ben vagyunk, és a műfaj még ma is él. Példaként hozta fel, hogy a Csárdáskirálynő többek között Csíkszeredában, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron is megtölti a termeket. Ugyanakkor a Lili bárónő című produkciójuk sem marad el népszerűségben: tavalyi bemutatása óta már a 25. telt házhoz közelít.

Következő előadásukat – melynek épp a próbafolyamatában vannak – a magyar operett napján jelentik be hivatalosan. Különlegessége, hogy tudomásuk szerint ezt az operettet eddig még nem mutatták be Kolozsváron, így valódi újdonságként várhatja a közönség. Október 24-én ugyanakkor online meglepetések is várhatók: a Bánffy Palotakoncert Facebook-oldalán és az együttes közösségi csatornáin is készülnek kis ízelítőkkel, közvetítésekkel.

korábban írtuk

Magyar operett – a korosztálytól és nyelvtől függetlenül szerethető hungarikum
Magyar operett – a korosztálytól és nyelvtől függetlenül szerethető hungarikum

A legismertebb operett és musical betétdalok csendültek fel vasárnap este a kincses városban az Operettissimo együttes és díszmeghívottjai előadásában. A műsort megelőzően megkérdeztük a közönséget, hogy miért szereti ezt a műfajt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés