
A Parkinson-kór kialakulásában játszhat kimagasló szerepet a bélflóra egy amerikai tanulmány szerint. A felfedezés áttörést jelenthet a betegség gyógyításában, másodikként a degeneratív betegségek közül, az Alzheimer után.
2016. december 08., 14:392016. december 08., 14:39
A betegséget hatékonyabban tudnák gyógyítani az eddigiekhez képest, és nem járna mellékhatásokkal, ha a gyógymód a bélre irányulna, és nem az agyra – áll az amerikai Cell magazinban publikált tanulmányban. „Biológiai kapcsolatot fedeztünk fel a bélflóra és a Parkinson-kór között, ami premiernek számít” – írja közleményében Sarkis Mazmanian, a California Institute of Technology munkatársa, a tanulmány szerzője.
Hozzátette, ezáltal nyilvánvalóvá vált az a tény, hogy az agyi degeneratív betegségek okai a belekből is származhatnak, nemcsak az agyból, ahogy azt eddig tartották”. A felfedezésnek jelentős szerepe lesz a betegség gyógyításában, ezért a kutatók paradigmaváltásnak tartják ezt az áttörést. Mazmanian azt is elmondta, számos agyi megbetegedés esetében a hagyományos gyógymódok megkövetelik az adott gyógyszer befecskendezését a szervbe. Azonban ha a Parkinson-kórt valóban nemcsak az agy, hanem egy mikrobióta elváltozása is okozhatja, akkor a gyógyszereknek csupán a bélbe juttatása is elég lesz, így a kezelés könnyebbé és biztosabbá válik. Jelenleg közel tízmillió ember szenved ebben a betegségben világszerte, ezért a Parkinson-kór az Alzheimer után a második leggyakoribb degeneratív betegség.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!