Hirdetés

„Telenovellákkal” tele ország Románia

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

„Olyan a filmvásárlás, mint a vakrepülés. A legtöbb film, amit a televíziók leszerződtetnek, még csak el sem készült” – avatott be a kereskedelmi tévéadók műsorpolitikájának egyik szeletébe Kolosi Péter, a magyarországi RTL Klub programigazgatója Marosvásárhelyen.

Szucher Ervin

2013. január 18., 06:332013. január 18., 06:33

Mint elhangzott, mivel a filmvásárlást nem darabszámra és egyetlen sugárzásra, hanem csomagban és egy bizonyos időtávra bonyolítják, az amerikai stúdiók kínálatának csak egy részével ismerkedhetnek meg a beszerzői munkát végző tévések. Jobbára ezzel magyarázható, hogy gyengébb produkciók is műsorra kerülnek. A tengerentúli produkciók árát az eladott mozijegyek utáni bevételek alapján állapítják meg. Minél nagyobb sikert aratott egy film a vásznon, annál többe kerül a televíziós társaságoknak.

Nagyságrendben egy játékfilm ára kezdődhet 10 ezer dollárnál, és elérheti a 200 ezret is. A volt szocialista országok a 90-es évek második felében, a kereskedelmi csatornák megjelenésekor számítottak nagyfilmes Kánaánoknak. Magyarországon például az Indiana Jones-filmek 60 százalékos nézettséget hoztak a tévéadók konyhájára. Míg az anyaországi és határokon túli magyarság még mindig a nagyjátékfilmeket részesíti előnyben, az amerikai nézőket elsősorban a sorozatok szögezik a képernyő elé.

A sorozatok kockázata: start előtti bukás

Bár hihetetlennek tűnik, számos sorozatfilm még az első rész leforgatása előtt megbukik. Annak ellenére, hogy megszületett az ötlet, kikerült a költségvetés, összejött a stáb, és elkészült egy angolul pilotnak nevezett be- vagy felvezető rész, sok esetben megesik, hogy még az első epizód képkockára kerülése előtt legördül a függöny. „Miután elkészült a felvezető rész, azt megmutatják a reklámpiac főszereplőinek. Ha nem nyeri el a potenciális reklámozók tetszését, a stúdiók lemondanak a forgatásról. Ha túljut a szűrőn, akkor a producerek meghívják a lehetséges vásárlókat, azaz a tévéadókat.

Ha a film sikert arat, akkor a stúdió rendel 13 részt. Ha a negyedév után is tetszik a nézőknek, még leforgatnak kilenc epizódot” – magyarázta az RTL Klub programigazgatója, aki afféle „árubeszerzőként” minden évben végigjárja a hollywoodi stúdiókat. Ritka az olyan amerikai sorozat, mely megérné a második évadot. A Los Angeles melletti stúdiókban évente száz-kétszáz sorozat indul, de ezek közül alig négyet-ötöt folytatnak a következő évben. Felvásárlásukban a nézők ízlésvilágának különbsége is nehezíti az európai tévék dolgát. Míg a Született feleségek és a Grace klinika az államokban óriási nézősikert aratott, Európában csak a jó közepes kategóriába került be.

„Telenovellákkal” tele ország Románia
Míg a magyarok közül aránylag kevesen néznek szappanoperákat, a statisztikák szerint a románok „telenovellákkal telített” népnek számítanak. Ugyanebbe a tévés nyelven mediterrán kategóriába tartoznak a spanyolok, olaszok és franciák is. Ezzel szemben a közép-kelet-európai, germán típusú nézők alig rajonganak a végeérhetetlen telenovellákért, az angolszász és skandináv népek pedig egyszerűen nem is ismerik a műfajt.

„A szappanoperák jelentős részét Dél-Amerikában iskolai színjátszásra is alig alkalmas szereplőkkel forgatják. Mindenikük ármányról és szerelemről szól, és annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni őket” – jellemezte a romániai tévéadók kínálatából kimaradhatatlan délutáni sorozatokat Kolosi Péter.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés