
Átadták szerdán Stockholmban a kémiai, a közgazdasági, az orvosi, a fizikai és az irodalmi Nobel-díjat, néhány órával azután, hogy a norvég fővárosban Malala Juszafzai, a kitüntetés történetének legfiatalabb díjazottja átvehette a béke Nobel-díjat.
2014. december 11., 18:262014. december 11., 18:26
A kémiai Nobel-díjjal idén két amerikai tudós – Eric Betzig, William E. Moerner – mellett az Arad megyei Szentannáról származó Stefan Hellt tüntették ki. Hell és a másik két tudós munkásságának köszönhetően az optikai képalkotó rendszerek már képesek nanométeres (a milliméter milliomod része) tartományban zajló folyamatokat is megfigyelni.
A 36 éve Németországban élő tudós a díj átvételekor azt mondta, üdvözli azt a kultúrát, amely megoldhatatlannak minősített problémák megoldására összpontosít, és felköszöntötte mindazokat, akik ilyen problémák megoldásán munkálkodnak.
A tudomány és az irodalom területén adható legjelentősebb elismerést XVI. Károly Gusztáv svéd király nyújtotta át a kitüntetetteknek a svéd fővárosban megrendezett ünnepélyes és emelkedett hangvételű ceremónián. Az irodalmi Nobel-díjat a francia Patrick Modiano vehette át.
A Svéd Akadémia indoklása szerint az író a díjat „az emlékezés művészi megjelenítéséért kapta, amellyel szavakba öntötte a legmegfoghatatlanabb emberi sorsokat\". A fizikai Nobel-díjat idén a kékfénykibocsátó dióda (kék LED) felfedezéséért három japán kutató, Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi vehette át.
A közgazdasági Nobel-díjat – hivatalos nevén a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját – Jean Tirole 61 éves francia közgazdásznak, a toulouse-i Ipargazdasági Intézet (IDEI) Jean-Jacques Laffont Alapítványa elnökének és a Toulouse-i Fejlett Tanulmányok Intézete (IAST) alapító tagjának nyújtották át.
Különleges pillanatnak számított a díjátadón, amikor megkapta az orvosi Nobel-díjat May-Britt és Edvard Moser az agykutatás terén folytatott tevékenységéért, mivel a díj története során az ötödik házaspárként és az első norvég állampolgárokként vehették át az elismerést. A kitüntetést az amerikai-brit John O\'Keefe-vel megosztva kapták.
A nyolcmillió svéd koronával járó kitüntetést minden évben a díjat alapító svéd tudós, Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át. A díjátadó ceremóniát, amelyet a svéd állami televízió közvetített, minden évben élénk figyelemmel kísérik szerte a világon. Az ünnepséget követően a kitüntetettek a svéd királyi család társaságában egy banketten vehetnek részt. A díszvacsorára, majd az azt követő bálra 1250 vendég kapott meghívót.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!