2010. április 19., 09:522010. április 19., 09:52
„Ezzel a tárlattal lépett ki a múzeum a téli hibernálásból” – jelentette ki Csergő Tibor múzeumigazgató, jelezve, hogy az elkövetkező időszakban folyamatosan terveznek különféle rendezvényeket a múzeumban. Az igazgató külön örömét fejezte ki amiatt, hogy éppen egy szőttesekből álló kiállítás a múzeum idei első rendezvénye, hiszen évek óta dédelgetett álmuk a Portéka Egyesület népi alkotóival, hogy egy saját kiállítási anyaggal mutatkozzanak be Erdély városaiban.
A 17 darabból álló kiállítási anyagot Farkas Irén csíkszeredai múzeológus méltatta, kifejtve, hogy mióta szétvált a magasművészet a népművészettől, folyamatosan kölcsönhatásban van a két művészeti ágazat egymással. „Ardai Ildikó felismerte a népi művészetek eszmei értékét, eltanulta a falusi asszonyoktól a technikát, majd újrafogalmazva a népi jelképeket, motívumokat, megalkotta saját formavilágát” – mondta a múzeológus, aki szerint a textilművész úgy alkotott meg egy új formavilágot, hogy megőrizte a régi formakincset. Ardai Ildikó visszafogott színkombinációjú alkotásairól csíki -, kászoni - és háromszéki festékesek jól ismert mintái köszönnek vissza játékossággal újrarendezetten, de hűen őrizve a „csak tiszta forrásból” bartóki gondolatát.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.