Arachnofóbiából arachnológia

Arachnológiával, ornitológiával foglalkozik, a román lepkészegyesület tagja Urák István, a Sapientia-EMTE környezetföldrajz szakán tanító pókkutató, aki önkéntesen vett részt néhány madármegfigyelési programban  – így került kapcsolatba az ornitológiával. „Romániában túl kevés pókász van ahhoz, hogy önálló szakmai fórumunk lehessen, így az ízeltlábúakkal foglalkozó kutatókat a román lepkészegyesület tömöríti” – fejti ki tagságával kapcsolatban. A kérdésre, hogy melyik kutatási terület fontosabb számára, egyértelműen az arachnológiát nevezi meg.

Elkerülni a vélt ellenséget: rossz politika

Urák István már egész kiskorában szívesen foglalkozott állatokkal, bátran megfogta akár a kígyókat is. „Persze ezek siklók voltak, de nagyon jól tudtam ijesztgetni velük édesapámat” – meséli, majd azt is elárulja, hogy a pókoktól viszont félt. „Az emberek általában elkerülik azt, amitől félnek. Szerintem ez rossz politika – sokkal jobb, ha megismerjük az ellenséget vagy a vélt ellenséget” – magyarázza a kutató.

Óvodásként még csak legyekkel etette a pókokat, majd bátrabb lett, meg merte fogni ezeket az állatokat, később mikroszkóp alá is került jópár példány, és ma már Urák István Románia elismert arachnológusának számít. Véleménye szerint az emberek jó része azért fél ezektől az ízeltlábúaktól, mert méregmirigyeik vannak. A valóságban azonban Romániában csak három olyan pókfajt tartanak számon, amelynek a csípése kellemetlenséget okozhat az embernek – de ezek mérge sem halálos.

„Keresztespókkal végeztünk egy kísérletet: rákényszerítettük, hogy megcsípjen ott, ahol vékonyabb a bőr, a kar belső felületén. Nagy nehezen sikerült ugyan átlyukasztania a bőrt, de a felületen csak csaláncsípésszerű kiütés jelent meg, ez viszketett néhány óráig, aztán nyom nélkül eltűnt” – magyarázza. Urák István a romániai pókfajokról szólva azt is elmondja, hogy Nyugaton számos országban szerepelnek pókok is a vöröslistákon, nálunk azonban még nem terjedt ki rájuk a vöröskönyvek megalkotóinak figyelme.

Kutatás az autópálya nyomvonalán

Urák István nem csak tanulmányozza a pókokat, de jelentős kollekciót sikerült összegyűjtenie. A pókok egy részét múzeumoknak adományozta, többek között a Babeş– Bolyai Tudományegyetem állattani múzeumának, de a gyűjtemény jelentős része  – több mint 400 egyed – a magántulajdonában maradt.

Ezzel az egyedszámmal egyébként Románia második legnagyobb gyűjteményét tudhatja magáénak Urák István, aki azt is elmondja, hogy a legteljesebb a szebeni Brukenthal múzeum pókgyűjteménye, azután következik az övé, és harmadik helyen áll a bukaresti Grigore Antipa Természettudományi Múzeum kollekciója. A pókkutatónak bőven van alkalma gyarapítani gyűjteményét, hiszen aktív résztvevője az egyetemen folyó kutatásoknak, amelyekbe a diákokat is bevonják.

„Az autópálya nyomvonalán végzünk felméréseket, ez pedig azért lényeges, mert ha felmérjük a jelenlegi helyzetet, a későbbiekben megvizsgálhatjuk, hogy az autópálya jelenléte mennyiben befolyásolja majd a terület élővilágát” – fejti ki Urák, aki ezenkívül egy másik, több éve tartó kutatásban is részt vesz – ez a felmérés az erdélyi mofetták környezetre gyakorolt hatását vizsgálja.

„Ezenkívül nemzeti parkokban, védett területeken végzünk felméréseket” – meséli. Urák István a kutatások mellett tanít is a Sapientia környezetföldrajz szakán, többek között állattant, ökológiát és néhány környezeti és természetvédelmi tantárgyat. Ottlétem alatt érkezett telefonhívás a Kolozsvári Református Kollégium VI. Regionális Környezetvédelmi Diákkonferenciájának szervezőjétől.

Mint később megtudtam, Urák a verseny zsűrijének egyik állandó tagja. A kérdésre, hogy szeretik-e őt a diákok, csak annyit mond, hogy a diákokat kell erről megkérdezni. Mindemellett érthető, hogy amikor szabadidejéről, hobbijáról kérdezem, azt válaszolja: „nem sok szabadidőm marad...”