
Áprilisra várja második gyermekét Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő – közölte hétfőn a Kensington-palota.
2014. október 20., 16:032014. október 20., 16:03
A hercegi házaspár londoni rezidenciája bejelentette egyben azt is, hogy Katalin, aki – csakúgy, mint első várandóssága idején – ezúttal is a nagyon heveny terhességi rosszulléteket okozó tünetegyüttestől szenvedett az elmúlt hetekben, most már jól van, állapota folyamatosan javul.
Az udvar szeptember elején jelentette be, hogy Vilmos és Katalin második gyermekét várja, és a hercegnő – rendszeres rosszullétei miatt – azóta nem vett részt nyilvános programokon. A házaspár elsőszülöttje, György herceg tavaly júliusban jött világra.
Nagyapja, Károly trónörökös és édesapja, Vilmos herceg – Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia – után György a harmadik a brit trónutódlási sorban. Áprilisban érkező testvére így a negyedik helyre kerül, az ötödik helyre utasítva a jelenlegi negyediket, saját majdani nagybátyját, vagyis Harry herceget, Vilmos öccsét.
Vilmos és Katalin második gyermekének trónöröklési helyét immár nem befolyásolná, hogy fiúnak vagy leánynak születik-e, ugyanis a brit kormány kezdeményezésére elindított reformfolyamat eltörölte a királyi fiúutódok trónutódlási elsőbbségét. Így ha a hercegi házaspár másodszülöttje leány lesz, akkor is megtartaná helyét a trónutódlási sorrendben, ha utána születne egy öccse is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!