
A négytagú popcsapat, a Passed nyerte A Dal első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Tóth Vera, Dallos Bogi, Szűcs Gabi és a Karmapolis, a tévénézők szavazataival a bánffyhunyadi Antal Timi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
2015. január 25., 16:352015. január 25., 16:35
A fiatal, innovatív popcsapat, a Passed Mesmerize Elbűvöl című dala 43 pontot kapott a zsűritől. Négy ponttal kevesebb jutott Tóth Verának, aki a Gyémánt című számot, Hrutka Róbert szerzeményét énekelte, és 38 ponttal lett harmadik Dallos Bogi és a World of Violence. A három, egyaránt 37 pontos versenyző közül szintén a zsűri juttatta tovább Szűcs Gabit és a Karmapolist.
Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített első elődöntőben a négy zsűritag - Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri elnöke, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója és Pierrot előadó, dalszerző, producer - mellett az ötödik zsűritag a közönség volt.
A nézők SMS-ben vagy mobilalkalmazás segítségével szavazhattak a produkciók elhangzása alatti három percben 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó. A hatodik továbbjutó a tévénézők szavazataival Antal Timi és a Woke Up This Way című dal lett, így ő is bekerült a középdöntőbe.
A második elődöntőt január 31-én, a harmadikat február 7-én rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két középdöntőbe, amely február 14-én és 21-én lesz. A Dal február 28-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 351 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőbe.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!