
Fotó: Avicii: True Stories
A hírességekkel foglalkozó TMZ amerikai hírportál értesülése szerint Avicii svéd sztár-DJ valóban önkezével vetett véget életének, miként azt családjának múlt heti közleménye is sejteni engedte.
2018. május 01., 22:522018. május 01., 22:52
2018. május 01., 22:532018. május 01., 22:53
A celebportálnak több tájékozott forrás is azt mondta, hogy az április 20-án Ománban 28 évesen holtan talált zenei producer egy törött üveggel sebezte meg magát halálosan, de hogy hol, azt nem tudni biztosan. Ketten azt mondták, hogy a nyakán vágta meg magát, de egy harmadik forrás állítja, hogy a csuklóján.
A zenész szóvivője ugyanakkor nem volt hajlandó megerősíteni az AFP hírügynökségnek, hogy öngyilkosságot követett-e el Avicii. Az ománi rendőrség azt közölte, hogy nem találtak gyanús körülményt halálával kapcsolatban, a halál okát pedig a család kérésére nem tárják a nyilvánosság elé. A Tim Bergling néven született zenészt a világ legjobb DJ-i között tartották számon.

Nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot az Avicii halálát vizsgáló nyomozók – értesült az AFP omani rendőri forrásból. A kolozsvári Untoldot is megjárt lemezlovast 28 éves korában, az ország fővárosában, Maszkatban érte a halál pénteken.
Az ünnepek után sok háztartásban hasonló a kép: a hűtő zsúfolt, a dobozok egymásra tornyozva őrzik a karácsony bőségének emlékét, miközben egyre sürgetőbb a kérdés: mi legyen a maradékkal? A válasz szerencsére nem föltétlenül a kidobás.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
szóljon hozzá!