Hirdetés

Amerikai filmet forgatnak a barcarozsnyói várban

Filmforgatás helyszíne lesz október végétől a barcarozsnyói vár – itt veszik fel ugyanis a Vlad, a karóba húzó (Vlad The Impaler) című amerikai játékfilm bizonyos jelenteit.

Kiss Judit

2014. október 02., 17:522014. október 02., 17:52

A Keoni Waxman rendező által irányított, október vége és december közepe közé tervezett forgatás teljes egészében Romániában zajlik. A település polgármesterét, Adrian Veşteát már megkereste a Castel Film Studios, így az elöljáró azt nyilatkozta, hogy október 28-án, a Vlad Tepesről szóló mozi rozsnyói forgatása napján zárva tart a nagyközönség előtt a vár.

A film helyszíne lesz a várbelső és -udvar is, valamint az impozáns épülethez vezető sétány. A mozi készítői a korhűségre való törekvés jegyében eltüntetik a 21. századra utaló látványelemeket a helyszínről, hogy megidézhessék Vlad Tepes korát.

A polgármester úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a nemzetközi figyelem ismét a rozsnyói várra irányul, és reméli, hogy ez a film is hozzájárul majd a környék idegenforgalmának fellendítéséhez. A játékfilmben többek közt feltűnik Scott Adkins, akit a Bourne-ultimátum és a Cathryn Bigelow rendezte A Bin Láden hajsza című filmből is ismerhet a közönség, valamint Dominic Purcell, aki játszott A szökés, valamint a Szentháromság című akciófilmban is.

A Drakula-mítosz főszereplőjéről szóló történet Vlad Țepeș tündöklését és bukását követi nyomon. A rozsnyói vár egyébként már több történelmi film forgatási helyszínéül is szolgált. Ilyenként 2002-ben irányult rá a nemzetközi figyelem, amikor a Hideghegy című, később Oscar-díjjal jutalmazott háborús filmdrámának vált egyik helyszínévé. A filmben Nicole Kidman és Jude Law is játszott, a rozsnyói vár környéke pedig kiválónak bizonyult egy isten háta mögötti, gyönyörű és vad, erdős vidék filmes megjelenítésére.

Egyébként Kevin Costnerrel is forgattak már mozit a Brassó megyei településen: 2011-ben A Hatfield-McCoy viszály című tévésorozat egyik helyszínéül szolgált, a film rendezője és főszereplője, Costner pedig elragadtatással beszélt Rozsnyóról. A filmbeli viszály valós történeten alapszik, a 19. században két, amerikai család híres ellenségeskedése az alapja. A minisorozat nézettsége rekordot állított fel Amerikában, mint a legnézettebb szórakoztató közvetítés a kereskedelmi televíziózás történetében.

Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt – veszély esetén az egész község idemenekülhetett. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században. Falai átlagosan ötméteres vastagságúak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés