Hirdetés

„Megvetették” a törcsvári koporsókat

Halloween éjszakáján megszállhatnak a törcsvári kastélyban egy nemzetközi verseny győztesei, amelyet az Airbnb nemzetközi lakásmegosztással foglalkozó weboldal szervez. Október 31-én éjszaka a Bram Stoker brit írót megihlető kastélyban a világ bármely pontjáról származó turista megszállhat, amennyiben megnyeri a versenyt – írja a News.ro.

Sárosi István

2016. október 21., 10:542016. október 21., 10:54

Az író Drakula gróf válogatott rémtettei című, 1897-ben megjelent regényében említett kastélyban bársonnyal bélelt luxuskoporsókban alhatnak az Airbnb turistái, akiket Dacre Stoker, az író ükunokája fog körbevezetni. Emellett lovas szekeres sétát is tehetnek a kastély körül az október 31-ei naplemente órájában, „hiszen a denevérek akkor ébrednek fel, és a farkasok akkor kezdenek vonyítani”. Ugyanakkor az áll a versenyt meghirdető Airbnb honlapján, hogy a vendégek reggelig nem hagyhatják el az épületet. Azonban kedvük szerint bejárhatják a kastély mind az 57 szobáját, a lámpással kivilágított labirintusszerű folyosóit, félelmetes zugait és nyikorgó lépcsőit.

Dacre Stoker „vérpezsdítő” csirkepaprikáshoz hasonló vacsorát fog felszolgálni a vendégeknek, hiszen Jonathan Harker, a Drakula-regény főszereplője is ugyanilyet evett, mielőtt a meghívottjai „a nyikorgó és suttogó erdélyi éjszakában, a kastély falai körül bolyongó farkasok zajában” aludni mentek a koporsóikba. A vendégeket arra kérik, ne hozzanak magukkal fokhagymát, de más tárgyakat sem, amelyeknek fokhagymaszaga lehet, valamint ezüsttárgyakat sem. Ugyanakkor arra is megkérik a vendégeket, hogy ne helyezzenek el kereszt formában tárgyakat, és ne szelfizzenek a tükrök előtt.

A Kárpátokban, Erdély és Havasalföld határán megépült középkori katonai erődön kívül Vlad Țepeș is megihlette a regényírót, amikor Stoker a vámpír, Drakula karakterét megalkotta. Ezért a történelmi havasalföldi uralkodót gyakran szoros összefüggésbe hozzák az erdélyi kastéllyal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés