
Ma is hatalmas örömmel lép fel a Muzsikás együttessel Alexander Bălănescu román származású, Londonban élő hegedűvirtuóz, aki a Sziget fesztivál keddi nulladik napján a Muzsikás 40. születésnapi koncertjének egyik sztárvendége volt.
2013. augusztus 07., 18:102013. augusztus 07., 18:10
A zenész kedden azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a zenekarral másfél évtizede közösen készített Bartók-album nagy lökést adott pályafutásának.„Nagyon fontos volt a Bartók-album, több okból is. Számomra Bartók, akárcsak George Enescu és Sztravinszkij, igazi példakép, mindhárman a tradicionális zenével kezdték, azt felszívták magukba, majd kialakítottak egy ezen kívül eső saját zenei nyelvezetet. Ezt az utat akarom magam is járni” – jelentette ki Alexander Bălănescua világzenei nagyszínpadon adott koncert előtt készített interjúban.
Hangsúlyozta: a Muzsikással való együttműködés lehetőséget adott számára sokkal jobban megérteni Bartók Béla zenéjét, és a kapcsolatot a hagyományos zenéhez. Hozzátette: későbbi karrierje számára is sok energiát merített a közös munkából a Muzsikással, és az akkor kezdődött személyes kapcsolat a zenekar tagjaival ma is rendkívül fontos számára. „A Muzsikás Bartók-albumán a velem felvett hegedűduók kimunkálása segített megtalálni a gyökereimet. Ezek általában nagyon rövid darabok voltak, de számomra ékszerként csillogtak, tele vannak ötletekkel. Sokat tanultam a hegedűduós társamtól, Sipos Misitől a ritmusszerkezetekről, és úgy gondolom, talán ő is tanult tőlem a zene szöveges kifejezése terén. Tehát a hatás kölcsönös volt, működött a zenei kémia közöttünk” – idézte fel a világhírű hegedűs.
Kedden este a világzenei nagyszínpadon Balanescu az egyik rövid hegedűduót, a Máramarosi táncot adta elő a Muzsikással, és eljátszott egy saját darabot is. Legközelebbi tervei kapcsán a hegedűs elmondta, hogy tervez egy anyagot Enescu zenéjével, egyre többet dolgozik (színészként is) színházi felkérésekre, és zenét ír Peter Greenaway készülő új filmjéhez.
A magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás (Hamar Dániel - bőgő, Sipos Mihály - hegedű, Éri Péter - brácsa) keddi nulladik napi koncertjén vendégként fellépett a Woven Hand, az Amadinda Ütőegyüttes, Jandó Jenő zongoraművész, Petrás Mária énekesnő, a buzai énekes asszonyok, Farkas Zoltán \"Batyu\" és Tóth Ildikó \"Fecske\" táncos, a Corvinus Táncegyüttes, a Vándor Vokál, Lukács Miklós cimbalmos, a Gereben együttes, a Magyarpalatkai Banda és a Zerkula zenekar is.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!