
Fotó: Balázs Katalin
Főzőversennyel egybekötött káposztafesztivált tartottak Gyergyószárhegyen a hétvégén. A rendezvényen jelen volt Áder János köztársasági elnök felsége is, aki szerint a szárhegyi káposztának az a legjobb minőségi bizonyítványa, ha a gyerekek megkóstolják, elkapkodják.
2016. október 16., 19:282016. október 16., 19:28
Herczegh Anita Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Anna Gyermekotthonának lakóit követte figyelemmel, amint sarvalt káposztát kóstoltak Lukács Géza standjánál. A szárhegyi híres káposztavásáron Danguly Ervin polgármesterként játszotta el az évek óta rászabott szerepet: a káposztavágóktól kérte a zöldséget, cserébe pálinkát és galambast ajánlva fel. Utóbbi keltésztából készült székelyföldi sütemény, amelyet főként karácsonykor készítenek. György Balázs lelkipásztor megáldotta a termést, a Cika néptánczenekar muzsikált, székely ruhás leányzók pedig kalákásnak álltak be, hogy traktorra segítsék a megszegett leveles zöldséget elszállításra.
Ez a káposzta szolgált ugyanis alapanyagként a főzőversenyen, és a cárinából, azaz a helyi káposztáskertből való vékony héjút kínálták eladásra is a vásárban. A termelők közötti egyezség alapján egységes áron, másfél lejért árulták kilóját. Igaz, mindenhol meg is fejelték a mennyiséget, volt ráadás, ha kellett, málhás is került az autóig szállításhoz, sőt sok háziasszony örömére meg is sarvalták helyben a fejeket. A főzőversenyre bejelentkező csapatok is szárhegyi alapanyagból gazdálkodtak. Székelyföld Szerelmesei például káposztakrémet készítettek majonézzel, a helyi önkéntes tűzoltók gyorsított lucskost, de volt káposztába burkolt sült kolbász is a kínálatban.
A dobogó harmadik helyét a Szárhegyi Ifjúsági Szervezet csapata foglalta el, szárhegyi csülkös-babos káposztájukért, a második lett a helyi önkormányzat csapata, akik székely káposztát főztek oldalassal, a legnagyobb pontszámot és elismerést pedig a Szatmári Másnapos Szakácsok kapták a kókonyában, azaz kerek formájú, fűszerezett keltésztából készült, kenyérben tálalt húsos-káposztás eledelükkel. A Csakazértis nevű ételnek története van: két éve üstjüket valaki véletlenül felborította, így nem tudták megkóstoltatni sem főztjüket. Most visszajöttek, hogy azért is bizonyítsák: tudnak ők jót főzni.
Az eseményszervező Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete ötezer töltött káposztát főzött, amelynek porcióját 6 lejért adták kenyérrel és tejföllel együtt. A hozzávaló húst a helyi önkormányzati képviselők biztosították, ugyanis támogatói hozzájárulással két disznót vágtak, ezeket dolgozták fel és fűszerezték a szárhegyi gazdasszonyok hagyományuk és ízlésük szerint – tudtuk meg Nagy Ildikó elnöktől.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!