
2010. szeptember 09., 10:352010. szeptember 09., 10:35
A körülmények sem az igaziak: maga a fesztiválhelyszín jelenleg éppen építési terület, ahol az új Palazzo del Cinema készül, de előreláthatólag csak két év múlva nyitja meg kapuit a vetítések előtt. A közelmúlt pénzügyi válsága még érezhető: a filmipar és a média is visszafogott üzemmódba kapcsolt, a velencei és a sarkára hágó torontói fesztiválon szinte ugyanaz a műsor megy. Torontóba azonban szívesebben mennek a filmipar illetékesei.
„Az amerikai sztárok könnyebben jutnak el oda, a producerek pedig a pénzt nézik: egyharmadából vagy még kevesebből megússzák, mint Velencét” – fogalmazott Natalia Aspesi, a La Repubblica című olasz napilap veterán kritikusa. Azért a félidejéhez érkezett velencei fesztivál versenyprogramját a legtöbb néző erősnek tartja, ám abban megegyeznek a szakértők, hogy – legalábbis eddig – hiányoztak az igazi mesterművek az idei termésből.
Az Aranyoroszlán-díj legesélyesebbjei között emlegették a kínai átnevelő munkatáborokról szóló Le Fossé (A verem) című dokumentumfilmet, vagy a többek között magyar koprodukcióval készült Essential Killing című lengyel thrillert is. A közönség és a média figyelmét viszont talán leginkább Casey Affleck Joaquin Phoenixről szóló portréfilmje keltette fel, amit versenyprogramon kívül vetítettek.
Bár a ma nyíló torontói filmfesztivál belelóg a Lidón zajló mustra végébe, Marco Müller velencei fesztiváligazgató továbbra is bátran hangoztatja, hogy a két esemény szépen megél egymás mellett. „Meg vagyok győződve róla, hogy Velence még mindig erős” – nyilatkozta. Mint hozzátette: „a látvány, egy film hatása itt születik meg, aztán a piaci potenciáljának kiépítése To-rontóban fejeződik be.”
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.