
Fotó: Biró István
2011. február 09., 10:062011. február 09., 10:06
Az Erdélyi Néprajzi Múzeumban a tárlatnyitón Homorodean elmondta: a kiállított tárgyak elsősorban Közép- és Nyugat-Afrikából, a Kongó és a Niger folyó völgyéből származó, rituális szertartásokon használt maszkok, fegyverek, szobrok és textíliák. Hozzáfűzte, a legtöbb műtárgyat Kongóban szerezte be, de vásárolt Kamerunban, Zambiában is.
A műgyűjtő többek közt elmondta: a maszkokat a fiatalok beavatási szertartásain használják, amelyeket rituális táncokkal kísérnek. A törzs felnőtté váló tagjai itt tanulják meg a közösség szabályait, de a házastársi együttélés mikéntjéről is itt világosítják fel őket. A kiállítást az afrikai törzsek szertartásait bemutató fényképek is színesítik.
„Mielőtt elutaznánk Afrikába, nagyon fontos, hogy beoltassuk magunkat, mert a fekete kontinensen az európai turisták gyakorta elkapják a maláriát vagy más, Afrikára jellemző betegséget, arra is nagyon kell figyelni, hogy mit eszünk, mit iszunk” – osztotta meg tapasztalatait a műgyűjtő. Homorodean elmondta: már három éve Afrikában tölti a szabadságát, de ez idő alatt csak egyetlen betegség fertőzte meg: Afrika szeretete. A tárlatot március 27-éig 9 és 17 óra között tekintheti meg a kincses város egzotikumok iránt érdeklődő közönsége.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.