„El akarom kapni az összes rosszfiút"

– A fantomkép-rajzolás nem szokványos munka egy művész számára. Hogyan jutott el odáig, hogy ezzel foglalkozzon?

– Gyermekkorom óta rajzolok, mondhatni hamarabb kezdtem el rajzolni, mint járni. 21 évesen azonban modellként dolgoztam Hollywoodban és a tévében is szerepeltem táncosként, amikor egy férfi betört a lakásomba. Tipikus nemierőszakoló-gyilkos volt. Megtámadott. Az egész úgy 25 percig tartott, de amikor a halálodon vagy, nehéz megíténi, mennyi idő telik el. Fojtogatott – az olyanok, mint ez a férfi volt, élvezik a gyilkolást. Legalább négyszer veszítettem el az eszméletem. Otthagyott, de nem haltam bele a támadásba. Dühös voltam, és felháborított, hogy nem tudtam igazságot tenni, és szégyelltem elmondani a rendőröknek. Öngyilkos akartam lenni, de nem tudtam megtenni. Fél évvel ezután azonban mintha isteni csoda történt volna. Olyan utcára keveredtem, amelyen nem is akartam eredetileg végigmenni, de amikor a domb tetejére értem, megláttam azt, aki megerőszakolt: épp egy házból rángatták ki a rendőrök – gyilkosság miatt tartóztatták le éppen. Megálltam, sikítani szerettem volna, de néma maradtam. Csak álltam és néztem, ahogy kihozzák. Meg volt bilincselve, de viaskodott, a rendőrök pedig verték. Végignéztem, és úgy éreztem, igazságot szolgáltattak. Hát ezért végzem ezt a munkát.

– Említette, hogy az amerikai hatóságok eleinte megnehezítették a dolgát, nem akarták foglalkoztatni.

– A fantomkép-rajzolás új dolog, és ha hatósági személy vagy, nem sok értelmét látod. Minden szemtanú azt mondja először, hogy nem emlékszik arra, amit látott. Akárcsak  abban a több mint ezerkétszáz esetben, amelyet az általam rajzolt fantomképek segítségével oldottak meg. Mindenik ügy kezdődött, hogy az áldozatok azt mondták: nem emlékeznek támadójukra. Most itt Váradon, a romániai kollegáknak olyan trükköket tanítottam, hogyan segítsenek a szemtanúknak felidézni a látottakat.

– Sokat harcolt azért, hogy elismerjék a munkáját...

– Bizonyítottam, de több mint hét évbe tellett, amíg főállású lehettem. Kérem, ne engedjék, hogy ez történjen az itteni művészekkel is. Én már megfizettem a „tandíjat\", és úttörőnek számítok a szakmában. Sok kollegám azonban még mindig kénytelen mással is foglalkozni, de ha tőlem függene, kizárólag fantomképeket rajzolnának. Mert minél többet rajzolsz, annál jobb leszel, és így gyilkosságokat tudsz felderíteni. Én pedig el akarom kapni az összes rosszfiút. Vannak olyan tanítványaim, akik mióta főállásban foglalkozhatnak ezzel, már vagy száz bűnügy megoldásához járultak hozzá. Azt szeretném, hogy a helyi hatóságok ne úgy kezeljék ezeket a művészeket, mint ahogy a houstoni rendőrség tette harmincegy évvel ezelőtt.

– Amikor az áldozatokkal beszél, gondolom, át is tudja érezni azt, amin keresztülmentek. Amikor rajzolja, látja is maga előtt a bűnöző arcát?

– Minden művész tudja vizualizálni. Nagyon könnyű. Van egy könyv száj-, szem-, arcformákkal, az emberek csak rámutatnak, te pedig lerajzolod. Találkoztam olyan szemtanúval, aki beszélni sem tudott, de rámutatott a képre. A kommunikáció a képekben rejlik, nem a szavakban. Annyira csodálatos, hogy miután a tévében vagy az újságban megjelenik a fantomkép, pár perc elteltével már azonosítják és felismerik az illetőt.

– Melyik volt a legdurvább esete?

– Egy járőr megállított egy autóst, hogy megbírságolja, és nem tudta, hogy szökevény.  Az kiszállt az autóból és előbb fejen, majd hátba lőtte a rendőrt, majd miközben az eszméletlenül feküdt a földön, a szökevény visszaszállt az autóba, áthajtott rajta és a kocsija alatt végigvonszolta úgy 18 méteren keresztül. A rendőr annyira erős volt, hogy még visszament az autójához és a rádión keresztül beszólt a központba, hogy megsérült. Azt hittem, meghalt, de három nap múlva hívtak, hogy menjek be a kórházba és beszéljek vele. Azt mondta, hogy nem emlékszik a férfi arcára, csak a fegyver villanására. De van egy trükk, ennek segítségével sikerült elkészítenem a fantomképet. Nyilvánosságra hozták, majd kiderült, hogy épp letartóztattak egy rablót, aki hasonlított a rajzra. A kórházban fekbő rendőrnek online videón megmutatták a zárkában lévő bűnözőt és az felismerte támadóját. Később a kocsi alvázán megtalálták a rendőr egyenruhájának maradványait is.

– Hogyan kell elképzelni a hétköznapjait, mert gondolom nem rajzol naponta nyolc órán keresztül egy irodában?

– Igazából minden napom másképp zajlik. Van hogy sorban vagy hat gyilkosság gyanúsítottjának a fantomképét rajzolom, máskor egész nap papírmunkát végzek, nyomozókkal beszélek. Épp az egyik este hívott az FBI, hogy másnap készítsek egy fantomképet, mert nem tudták, hogy Romániában vagyok. Szóval sokszor az éjszaka közepén is hívnak. De naponta általában egy rajzot készítek.

– Houstonban él és dolgozik, de valahányszor az FBI hívja, repülőre pattan és utazik?

– Sokat utazok, de többnyire a helyi FBI-al dolgozom, már 31 éve.

– A Guinness Rekordok könyve a legsikeresebb fantomkép-rajzolóként tartja számon, amióta több mint ezerkétszáz esetet oldottak meg az ön rajzainak a segítségével. Mit jelent ez az ön számára?

– Nem büszkeségből csináltam, hanem, hogy a fiataloknak is megmutassam, mennyire fontos, hogy nyomon kövessük, mi minden térképezhető fel a rajzok segítségével,  különben nem tekinthetjük szakmának a munkánkat. Folyamatosan harcolnom kellett, hogy a fantomkép-rajzolást szakmaként népszerűsítsem, de még így is kevesen vagyunk, 26-an egész Amerikában. Nálunk is csak többnyire a tévéből ismerik ezt a szakmát, a legtöbb amerikai városban nincs is főállású fantomkép-rajzoló, nincs például Chicagóban, San Franciscóban, Pittsburghban, Kansas Cityben, St. Louisban. De Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Angliában sem végzi ezt senki főállásban. Ezen szeretnék változtatni, és elszánt is vagyok. Románia azon kevés országok egyike, ahol van főállású fantom-képrajzoló, a világon élen jár ebben.

– A fantomkép-rajzolás nem csak művészet, hanem pszichológia is...

– Pontosan, képes kell legyél arra, hogy megnyíljanak előtted az emberek.

– Ön művészlélek, érzékeny és fogékony az emberi érzelmekre. A bűnügyi esetek azonban durvák, nehezen elviselhetőek. Hogyan egyeztethető ez össze?

– Nagyon boldog vagyok, hogy ez a hivatásom. Vallásos vagyok, a mormon egyház híve és hiszem, hogy isten rendelt erre az útra, amelyen védelmez is. Amúgy annyira jó elkapni ezeket a bűnözőket, mondhatni, függőséget okoz a szakma. Alighogy  elkapsz egy bűnözőt, máris el akarod kapni a következőt. Csak küldjétek hozzám a szemtanút...

– A fantomkép-rajzolás mellett hagyományos festészettel, művészettel is foglalkozik?

– Igen, festek, többnyire vízfestményeket. Én festettem például Houston polgármesterének a portréját. Most a legnagyobb fájdalmam, hogy nem hoztam magammal Nagyváradra a palettámat. Általában, ha látok valamit, ami megtetszik, azt lefestem, és utána a kép alapján felidézem a hangokat, az illatokat, mindent. És úgy érzem, muszáj majd visszajönnöm ide.