
Fotó: Biró István
2010. október 20., 10:152010. október 20., 10:15
A fent említett előadásokon kívül bő és változatos programmal várja a cirkusz a közönséget: valóban egy egész szafarira való egzotikus és mérsékelt égövi idomított állat szórakoztatja a cirkusz kedvelőit. Többek között oroszlánt, púpos tevét, erdei bivalyt, magyar szürkemarhát, óriáskígyókat és még krokodilokat is láthat a közönség. Nem marad el a hagyományos bohócszám sem, ezt egy izraeli artista és holland segítője szolgáltatja majd.
Kovács Zoltán ugyanakkor elmondta, a Safari Cirkusz 8 generációig visszanyúló családi vállalkozás, ma összesen hét testvér dolgozik cirkuszosként. Kolozsvárra hárman érkeztek a famíliából, a többiek más cirkuszoknál vállaltak vendégszereplést: egyik testvére Mexikóban, a világ legnagyobb vándorcirkuszában, a Ring-Ringben is fellépett. A 41 tagú társulatból 25-en családtagok, rajtuk kívül 16 külföldi – olasz, német, holland, izraeli és romániai artista segíti munkájukat. „Nálunk korán kezdődik a szakma, én 5 évesen léptem először porondra, de azóta átadtam a stafétabotot a fiataloknak. Társulatunk legifjabb tagja jelenleg a 12 éves Németh Jenifer, aki unokahúgom. Ő hároméves korában lépett fel először, és kígyókkal táncolt” – avatott be a részletekbe Kovács Zoltán.
Bár a cirkusz korábban bejárta a nyugat-európai országokat is, idén kizárólag Romániában lépnek fel. Megfordultak már Havasalföldön, Moldvában és a Székelyföldön is, többek közt Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön is jártak, a kincses városból pedig Marosvásárhelyre mennek, ahol október 28-ától november 8-éig tartanak majd előadásokat. A hivatalos nevén Circus Safari a Iulius Mall bevásárlóközpont parkolójában táborozott le, előadásaikat egészen jövő hétfőig mindennap megtekintheti a kincses város közönsége. A kétórás fellépéseket hétköznapokon 18 órakor kezdik, a beugró tíz lej. A hétvégi előadásokat szombaton és vasárnap rendezik 15 órától 18 óráig, ezekre a gyerekbelépő ára 20, a felnőttjegy ára pedig 30 lej, aki pedig a páholyból szeretné nézni az előadást, annak 40 lejt kell fizetnie. A cirkusz ugyanakkor kedvezménnyel is kedveskedik a gyerekeknek. Kovács Zoltán elmondta, a cirkusz szórólapjait elküldték a kolozsvári iskoláknak, a kedvezmény pedig abban áll, hogy ha a szülő vesz egy jegyet, akkor egy ilyen szórólap birtokában egy gyerekét ingyen beviheti. Aki meg nem jutott hozzá a cirkusz szórólapjához, az letöltheti és kinyomtathatja a http://www.circussafari.com oldalról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.