Hirdetés

Electric Castle: szikrázó bulik, 80 ezren Bonchidán

Túlszárnyalta az előzetes becsléseket a Kolozs megyei Bonchidán szervezett, vasárnap éjjel véget ért Electric Castle fesztivál sikere – az idén mázodízben tartott elektronikus zenei rendezvénysorozatra a szervezők szerint mintegy 80 ezren voltak kíváncsiak, holott ők 60 ezer látogatóra számítottak. 

Krónika

2014. június 23., 16:432014. június 23., 16:43

Igazi európai fesztiválhangulat uralta a Bánffy-kastélyt és környékét, a hatásos fényshow-k és a tavalyinál jóval imponálóbb színpad- és előadó-felhozatal idénre már branddé avatta az Electric Castle-t.

A négynapos fesztivál „Bigger, Stronger, Better” mottója valóra vált, hiszen az első, csütörtöki napon már 17 ezren érkeztek Bonchidára, ahol pénteken 20, szombaton pedig 22 ezren buliztak a kastély körül felállított színpadok előtt – nyugtázta elégedetten a 800 ezer eurós költségvetésű rendezvénysorozat PR-menedzsere, Andi Vanca.

A fesztivál helyszíne is kibővült a tavalyihoz képest, és több mint 130 előadó, zenekar lépett fel – köztük az elektronikus zene olyan húzónevei, mint a Thievery Corporation washingtoni DJ-duó, Bonobo angol producer, zenész és DJ, a Die Antwoord dél-afrikai rap-rave zenész formáció vagy a szlovéniai Gramatik – köztük sokan első ízben koncerteztek Romániában.

Bár a fesztivál hangulatát időnként beárnyékolta a borongós, helyenként esős idő, a zárónapon több ezren buliztak hajnalig öt színpad előtt is. Nagy sikernek örvendett az ausztrál DJ, Dub Fx fellépése is – az előadó utolsó pillanatban ugrott be az elmaradt Rusko-buli helyére.

„Igyekszünk évről évre erősödni. Úgy érzékeljük, az idei kiadás határozottan sikeresebbnek tekinthető a tavalyinál. Mindenről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk: a megvilágításról, fényjátékról, a színpadon játszódó kápráztató show-król is. És mivel messze felülmúlta várakozásainkat a látogatók száma, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük: elértük célunkat\" – nyilatkozta Andi Vanca.

„Ti vagytok a legszuperebb közönségem az idén\" – dicsérte a sokak által várt Bonobo is a Bonchidán összegyűlt rajongókat koncertje végén. Az elektronikus zenei fesztivál keretében egyébként a bulizók az impoznáns épület történelmét is megismerhették a Találkozz a Bánffy kastéllyal elnevezésű projekt keretében, amelyet a Transilvania Trust Alapítvánnyal közösen kezdeményeztek a szervezők. Így a fesztiválozók idén vezetett sétákon vehettek részt, megismerhették a kastély múltját.

„Úgy gondolom, ha megpróbáljuk megmutatni, hogy épített örökségünket minden generáció tudja használni, élvezni, ha szükség van rá, akkor azt hiszem, van jövő\" – nyilatkozta Hegedüs Csilla kulturális államtitkár, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető elnöke az Erdély TV-nek.

A szervezők a fesztivál bevételének egy részét minden évben a kastély felújítására szánják, a főépület teljes befedését többek között az Electric Castle tavalyi bevételének egy részéből sikerült fedezni. A fesztivált tavaly szervezték meg első ízben, akkor három napot tartott és 92 fellépő várta a több mint 32 ezres közönséget.

A rendezvénysorozat ez év elején nyert az európai fesztiváldíjak versenyében a hollandiai Groningenben – a legjobbakról minden évben a közönség és a zsűri dönt közösen. A romániai fesztiválok közül a bonchidai került be a tízes listára a legjobb közepes méretű fesztiválok kategóriájában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés