Hirdetés

A város, ahol érték a többnyelvűség

•  Fotó: Geszner Tamás

Fotó: Geszner Tamás

Kevesen tudják, hogy Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, Gyula szülötte kiválóan sakkozott – hangzott el a hangszóróból azon a városnéző kocsikázáson, amelyen az önkormányzati tulajdonban lévő Gyulai Várfürdő, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. meghívásának köszönhetően vehettünk részt.

Kiss Előd-Gergely

2015. május 23., 09:482015. május 23., 09:48

A dél-alföldi város elképesztő programkínálattal igyekszik odacsábítani a turistákat. Nagyon finom, díjnyertes pálinkákat főznek itt, az inkább már likőrnek számító Mézes Zölddiót nyugodt szívvel ajánljuk kóstolásra az idelátogatóknak.

Kocsis János idegenvezetőtől többek közt megtudtuk, a város egyik látványosságát, a gyulai téglavárat 1405-ben kezdték el építeni, és a ma láthatónál nagyobb volt, negyven évig tartott, amíg befejezték, viszont a központi vármag 1445-ben is nagyjából ugyanígy nézett ki. A város másik büszkesége a Százéves cukrászda, amely valójában már 175 éves, hiszen 1840-ben alapították. Látnivalók és események egész sora várja a látogatót, többek közt a gyulai várszínház és a múzeumok is gazdagítják a kulturális kínálatot.

Természetesen fürödni is lehet, a várfürdő gyógyvize igencsak alkalmas a stresszoldásra. A tehetősebbek pedig megszállhatnak a négycsillagos Erkel Szállodában, ahonnan egy szál fürdőköpenyben is át lehet sétálni a várfürdőbe. A bőséges étkezést kedvelőknek pedig minden reggel elképesztően gazdag és finom ételeket kínál a hotel svédasztala.

Sok romániai vendég érkezik Gyulára

Keszeli Hajnalka, a várfürdő értékesítési igazgatója elmondta, Gyulára számottevő romániai vendég érkezik, ezért küldőterületként nagyon fontos számukra az ország. Mint részletezte, a várfürdő statisztikái szerint a Romániából érkező vendégek aránya a téli és őszi időszakban az odalátogatók mintegy 15 százalékát teszi ki, azonban nyáron eléri a 60 százalékot is. Hozzáfűzte, 2014-ben összesen 571 ezer látogatója volt a várfürdőnek, ebből mintegy 100–150 ezren érkeztek Erdélyből és Románia más régióiból.

„A külföldről érkezőket illetően Románia áll az első helyen, második Szerbia, azonban csak a vendégek mintegy 5 százaléka érkezik tőlük. Ebből is látszik, hogy a romániai vendégek nagyon szeretik Gyulát, érdeklődnek iránta, és számunkra fontos, hogy még jobban kiszolgáljuk őket, még többen jöjjenek\" – fogalmazott az igazgató. Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy nemrég Kolozsváron tartottak bemutató előadásokat Gyuláról, majd meghívták látogatóba a helyi média és az utazási irodák képviselőit. Hozzáfűzte, azért választották éppen a kincses várost, mert az adatok alapján erről a környékről látogatnak a legtöbben Gyulára.

Összefogással épült fürdőhely

Gyulán 1959-ben fúrták az első termálvízkutat, 2500 méter mélyről 72 fokos víz tört fel, ekkor jött létre a várfürdő, akkor még egyetlen medencével. Ezt a vizet 1971-ben minősítették hivatalosan gyógyvíznek, a gyulai fürdő pedig 1985-ben nyerte el a gyógyhelyminősítést. Az üdülőhely története ugyanakkor az 1940-es évekig nyúlik vissza.

„Hajdúszoboszlón akkor már komoly hagyománya volt a gyógyfürdőzésnek, és ezért a gyulaiak is úgy érezték, hogy a határ menti településnek is szüksége van turisztikai vonzerőre, ezért elkezdtek kutakat ásni. A Gyulai Várfürdőről tudni kell, hogy a helyi közösség összefogásának köszönhetően épült meg, ugyanis a lakosság téglajegyeket vett azért, hogy ez megtörténhessen, így az egész város a magáénak érzi az üdülőkomplexumot\" – magyarázta Keszeli Hajnalka. Újságírói kérdésre hozzáfűzte, a gyulai önkormányzat monopóliumot gyakorol a termálvizek fölött, csak az ő engedélyével lehet termálvízkutat fúrni, egyébként is minisztériumi engedély szükséges hozzá.

Fontos, hogy a turista jól érezze magát

Jellemző Gyulára, hogy nagyon odafigyelnek a turisták igényeire. Miközben Kolozsváron mindennapos és nehézkes küzdelmet folytat a magyar közösség a többnyelvűségért, addig a mintegy 30 ezer lelket számláló dél-alföldi üdülővárosban magától értetődő természetességgel írnak ki mindent négy nyelven, magyarul, románul, angolul és németül. „Azt vettük észre, illetve a statisztikáink is azt mutatják, hogy amióta négy nyelven tájékoztatjuk a vendégeket, azóta sokkal kellemesebben érzik magukat nálunk és visszatérnek\" – mutatott rá a többnyelvűség készpénzre váltható előnyeire Keszeli Hajnalka.

Mint részletezte, a visszajelzések is azt mutatják, hogy emiatt szívesebben jönnek a vendégek, például a várfürdő hangosbemondója is több nyelven közli a legfontosabb információkat. Egyébként annak ellenére, hogy önkormányzati tulajdonban van, a várfürdő piaci alapon működik és önfenntartó. Komoróczky Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a dél-alföldi régió legjelentősebb turisztikai központjaként 4800 minőségi férőhellyel rendelkezik a város. Ezeknek mintegy harmada kereskedelmi szálláshely. Ebben benne vannak a három- és négycsillagos szállodák és a frissen épült apartmanok egyaránt.

Hozzáfűzte, Gyulán a vendégéjszakák száma folyamatosan növekszik. Tavaly például 16 százalékos növekedést könyvelhettek el, ekkor 430 ezer éjszakát töltöttek a városban a turisták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés