2012. október 15., 12:312012. október 15., 12:31
Az olasz főváros központjában, a mai Torre Argentina terén ölték meg Julius Ceasart, ott, ahol most a nyolcas számú villamos végállomása van – állítja Antonio Monterosso, a spanyol nemzeti kutatóintézet (Csic) Rómában működő régészeti intézetének kutatója.
Monterosso az olasz sajtónak elmondta, hogy a Kr.e. 44-ben, március 15-én elkövetett gyilkosságról beszámoló ókori források szerint Caesar éppen Pompeius színházába tartott, amikor rátámadtak. A színházat oszlopos csarnok övezte, emellett pedig Pompeius kúriájának épülete állt. A kúria külső fala még látható, maradék részére azonban ráépült a mai Róma – a villamosmegálló és a szomszédjában emelt 18. századi színház.
„Biztos, hogy Julius Caesart itt gyilkolták meg. Megtaláltam azt a cementtömböt, amelyet az ókori szerzők szerint a merénylet helyszínén helyeztek el”– magyarázta Monterosso.
Rómának több pontját is Julius Caesar halálának helyszínével szokták azonosítani, közöttük a Forum Romanumon levő kúriát és Pompeius színházát, amelynek nézőterére lakóház épült, de megőrizte a színház félköríves alakját.
A La Repubblica római napilap online kiadásának felmérése szerint az ókori Róma műemlékei között sétáló rómaiak és külföldi turisták többsége azt sem tudja, ki volt Julius Caesar, mikor ölték meg és miért mondta azt, hogy Tu quoque, Brute, fili mi! (Te is fiam, Brutus!).
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).