
Idén is a nézők hozzák meg a végső döntést arról, melyik előadó nyeri A Dalt, ki fogja képviselni Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon.
2016. február 25., 13:072016. február 25., 13:07
2016. február 25., 13:312016. február 25., 13:31
Szombaton A fináléba jutott nyolc produkcióból először a négytagú zsűri választja ki a négy legjobbat, a végeredményről a tévénézők döntenek. Szombaton ér véget a Duna és a Duna World csatornán a januárban indult dalválasztó műsor.
A döntőben fellép Berkes Olivér és Tóth Andi, Freddie, a Kállay Saunders Band, a Mushu, Oláh Gergő, a Parno Graszt, Petruska és Vásáry André. A döntősök meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítéséből áll össze a végső fázisba jutó négy előadó kiléte.
Rájuk ezt követően a nézők szavazhatnak, a legtöbb voksot kapott versenyző nyeri A Dal 2016-ot. A döntő alatt ingyenes lesz a szavazás A Dal-applikáción és az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján is voksolhat a közönség.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!