
Fergeteges hangulat, rekordrészvétel jellemezte a Kolozsvári Magyar Napok hétvégi fő zenei eseményeit.
2013. augusztus 25., 18:252013. augusztus 25., 18:25
2013. augusztus 25., 18:262013. augusztus 25., 18:26
A pénteki Zorán-koncerten gyakorlatilag zsúfolásig megtelt rajongókkal a kincses város Főtere, másnap a Tankcsapda fellépésén pedig annak ellenére sem voltak kevesebben, hogy az eseményre nem a belvárosban, hanem a sportcsarnok előtti parkolóban került sor. Zorán ezúttal a ráadásra hagyta az Apám hitte című dalát, amely korábbi kolozsvári koncertjén nyitó dal volt, zárásként pedig a Kell ott fent egy ország akkordjaira érzékenyülhetett el a sokezres közönség. A Tankcsapda sem adta alább, a ráadásnál a rajongók számára csak az volt kérdéses, hogy a Mennyország Tourist mellett még melyik régi slágert játssza el az új lemeze dalait is bemutató debreceni rockbanda.
\"Magyar zenekar minden szélsőség nélkül\"
A Tankcsapda koncertjét megelőzően a közönség a Kolozsvári Rádió szervezésében tartott közönségtalálkozón Lukács László, a zenekar frontembere elmondta: bár elsősorban a zenélés öröme motiválja őket, jó adag tudatosság is van abban, amit tesznek. Mint részletezte: terveik közt szerepel, hogy kibővítik az erdélyi lemezterjesztést, továbbá kisebb klubfellépéseket is szeretnének tető alá hozni Erdélyben.
Arra kérdésre, hogy nyugat-európai turnéjuk során tervezik-e angolra fordítani a dalszövegeket, Lukács László úgy nyilatkozott: ők magyarul éneklő magyar zenekar, így lesz ugyan olyan koncert, ahol a dalok húsz százaléka angol nyelvű szöveggel megy, de azért a legtöbb számot magyar nyelven adják elő. \"Mi a szó legjobb értelmében vagyunk magyar zenekar minden szélsőség nélkül, magyarul éneklünk, hiszen a szövegeket nehéz lenne átültetni angolra\" – magyarázta a Tankcsapda frontembere.
Zorán \"vitte a bőrét a vásárra\"
Várhatóan októberben jelenik meg Zorán új duettlemeze – derült ki a Tiff-házban tartott közönségtalálkozón. A lemez újdonsága, hogy Zorán életében először szerbül is énekel, a Rúzsa Magdival közösen előadott daluk két szakaszát éneklik szerb nyelven. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész erről úgy nyilatkozott, korábban sosem érezte szükségét annak, hogy szerbül énekeljen csak azért, mert szerb származású. Ugyanezen a lemezen többek közt Palya Beával, Bródy Jánossal, Gerendás Péterrel, és Presser Gáborral közösen énekelt duettek lesznek halhatók. A kolozsvári hallgatóság megtudhatta azt is, hogy nem egyfajta művészkedés miatt, hanem gyakorlati szempontból lett egyszerűen csak Zorán az előadó neve.
Mint részletezte, a Sztevanovity Zorán túl hosszú lett volna, ráadásul a családnevét nehezebb kiejteni magyarul. A népszerű zenész mesélt a testvéréhez, a dalszövegíró Dusánhoz fűződő viszonyáról is, hiszen a legtöbb általa előadott dal Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közös szerzeménye. A 71 éves kora dacára fiatalos előadóművész ugyanakkor azt is elárulta, hogy neki is volt beleszólása abba, hogy milyenek legyenek a dalok, a kért változtatásokat azzal az indoklással ültették gyakorlatba, hogy \"úgyis te viszed a bőröd a vásárra\".
Aki kezet fogott John Lennonnal
A számos régi történet közül, amelyeket Zorán elmesélt, kiemelkedő jelentőségű a találkozása John Lennonnal, a The Beatles együttes és az egyetemes könnyűzene-történet legendás alakjával. Mint részletezte, egy impresszáriónak köszönhetően jutott el Londonba, ahová a magyarországi előadók közül Zalatnay Sarolta tartott vele. John Lennonnal a Speakeasy elnevezésű klubban találkozott, ahová az akkori angol rockzenészek jártak.
Mint mesélte, John Lennon és Ringo Starr két másik fiatallal ült egy asztalnál – Zorán elmondása szerint biztosan nem a másik két Beatles-taggal, mert őrájuk azért emlékezett volna – amikor Gáborral, az impresszárióval beléptek a klubba. \"Gábor pofátlanul odament az asztalukhoz, és azt mondta: Uraim, itt van egy kelet-európai kollégájuk. Ők meg felugrottak, mert rendes angol urak egy ilyen felszólításra nem maradhatnak ülve, én meg mindenkivel kezet fogtam\" – emlékezett vissza a rendkívüli pillanatra a Kossuth-díjas zenész.
Pesti önkéntesek a Kolozsvári Magyar Napokon
Számos magyarországi turistát vonzott a Kolozsvári Magyar Napok (KMN), de nem csak turistáskodni jöttek a budapestiek. A Keresztény Demokrata Néppárt ifjúsági szervezetének hat fős önkéntes csapata a rendezvény szervezéséből is tevékenyen kivette a részét. Egyikük, Kocsis Dániel a Krónikának elmondta, a Tusnádfürdőn szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen találkoztak a Kolozsvári Magyar Diákszövetség vezetőivel és innen jött az ötlet, hogy önkéntesként szerepet vállaljanak a KMN szerevezéséből. Mint részletezte, tizenegyedik alkalommal jár Kolozsváron, rengeteg itt az ismerőse.
Társai közül többen már hétfőn Kolozsváron voltak, ő csak csütörtökön érkezett, de azonnal munkához látott, segített a szervezők csapatának, az esti koncerteket sem volt ideje megnézni-meghallgatni. \"Inkább a barátaim miatt vagyok itt\" – magyarázta mosolyogva. Tóth Bence, aki szintén önkéntesként érkezett Kolozsvárra és hasonlóan nem először jár itt, lapunknak elmondta, több budapesti turista is érkezett az eseménysorozatra, a rendezvénynek ugyanis jót tett, hogy a magyar közszolgálati tévé is reklámozta. \"Számomra egyértelmű, hogy ilyenkor itt vagyok, hiszen Kolozsvár most igazából Kolozsvár\" – tette hozzá Tóth Bence.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!