
Az Attraction abban bízik, hogy a Britain's Got Talent tehetségkutató verseny megnyerése után hivatásszerűen folytathatják táncos karrierjüket – erről Szűcs Zoltán, a csoport vezetője azt követően beszélt, hogy tegnapra virradó éjjel megérkeztek Londonból a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre.
2013. június 11., 18:412013. június 11., 18:41
2013. június 11., 18:422013. június 11., 18:42
Az Attraction csapata szombat este nyerte meg a hetedik alkalommal megrendezett londoni tehetségkutatót, először külföldiként. Szűcs Zoltán megérkezésük után a sajtó képviselőinek elmondta, bíznak benne, hogy nemzetközi sikerükkel más magyar csapatok is nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, és a magyar előadók tehetségére nem csak külföldön, hanem itthon is felfigyelnek. „Hogy meddig maradunk itthon és hogy mi lesz velünk ezután, még mi sem tudjuk. Kaptunk jó néhány meghívást a világ számos pontjáról, de hogy ezeknek mikor tudunk eleget tenni, nem tájékoztattak még a műsor készítői” – részletezte a csoport vezetője. A csapat a 250 ezer fontos fődíj mellett jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel. Ezzel kapcsolatban a vezető kiemelte: egyelőre erre a fellépésre koncentrálnak a legjobban, azonban a legújabb produkciójukat mindenképpen a magyar közönségnek szeretnék először bemutatni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!