A haláltól megmenekültek a chilei bányászok, a bajoktól nem

Havonta kétszer elbuszozik a fővárosba – oda és vissza 11-11 órát tölt buszon –, hogy rövid látogatást tegyen egy pszichiáternél. Egyike ő annak a kilenc bányásznak, akit elhúzódó poszttraumás stressz miatt kezelnek, és táppénzt kap. „A legtöbbünknek ugyanazok az érzelmi és pszichológiai problémái – fedte fel a húszéves bányász a The New York Timesnak adott interjújában. – A mélyben rettegtünk, hogy sosem látjuk viszont a családunkat, hogy meg fogunk halni. Most pedig egyszerűen képtelenek vagyunk szabadulni ezektől az emlékektől.”

Egy évvel a televíziók által világszerte közvetített mentés után, a nemzetközi figyelem elültével a bányászok azt mondják, hogy a többségük munkanélküli, és sokan közülük szegényebbek, mint a bányaszerencsétlenség előtt. Csak néhányuknak van biztos állása: négyen dolgoznak bányában, ketten pedig zöldséget és gyümölcsöt árulnak. „Elhitették velünk, hogy hősök vagyunk, és a végén földimogyorót árulunk. Vicces, nem?” – kérdezte keserűen az amerikai lapban Edison Pena, akit jelenleg egy pszichiátriai klinikán kezelnek. Néhány bányász pénzért interjúkat adott, vagy előadásokat tartott arról, hogyan élte túl a katasztrófát, ám ezek a lehetőségek átmenetinek bizonyultak. Most sokan arra számítanak, hogy Hollywoodban filmet készítenek róluk – amelynek még nincs meg a forgatókönyve –, és akkor talán javulhat az anyagi helyzetük.

Pena olyan traumával küszködik, amelyet nemcsak a föld alatt eltöltött idő idézett elő, hanem a kimentése utáni időszak is, amikor hírességként kezelték, és mindenhová hívták. A következmény kábítószer- és túlzott alkoholfogyasztás. A mentés után óriási volt az együttérzés a bányászokkal, akik bőkezű támogatást kaptak. A (magyar származású) chilei bányatulajdonos, Leonardo Farkas fejenként több mint 15 ezer dollárt adott nekik, hogy segítse pihenésüket és felépülésüket. Néhányan megkérdőjelezik, hogy a bányászok valóban dolgozni akartak.

Leonardo Farkas szerint egyetlen bányász sem fogadta el a munkát, amelyet ajánlott nekik, de folyamatosan pénzt kértek tőle. Úgy érzi, hogy Claudio Yánez, akinek 63 500 dollárnak megfelelő összegért házat vett (kétszer anynyiért, mint amennyit általában egy dolgozója házáért fizet), csúnyán kihasználja. Sok változás történt Chilében 2010 augusztusa óta, amikor egy arany- és rézbánya beomlása miatt a bányászok a mélyben rekedtek, és csupán 17 nap elteltével derült ki, hogy életben vannak. A túlélésért vívott lélekemelő küzdelmük alkalmat teremtett a tavaly megválasztott Sebastián Pinera elnöknek arra, hogy a világ tudomására hozza: a chileiek egyszerre együttérzők és kiváló képességekkel megáldottak.

A több millió dolláros mentőakció eredményeként október 13-ra mind a 33 bányászt kimentették. Pinera kormányzatának népszerűsége az egekbe szökött, amit az államfő ki is használt. Az idén azonban hónapokig tartó tüntetések robbantak ki az országban a kormány oktatási és környezetvédelmi politikája miatt, és Pinera népszerűsége a hivatalba lépése óta legalacsonyabb szintre zuhant. Október közepén Copiapóban egy 12 méter magas, Kína által adományozott szobor leleplezésével ünnepelték meg a mentés évfordulóját. A bányászok állítják, hogy jobban megbecsülik őket külföldön, mint odahaza. „Egy kicsit elhanyagoltnak érezzük magunkat” – érzékeltette helyzetüket a 35 éves Pena, aki igazi hírességgé vált, miután kijött a bányából.

A rá vetülő reflektorfény azonban iránytévesztést okozott. A korábban visszahúzódó, szerény Pena inni kezdett, és kábítószerekhez folyamodott. Szeptemberben aztán bevonult egy magánklinikára, amely együttérzésből ingyenes kezelést ajánlott fel neki. Ma festéssel, kezelésekkel telnek a napjai. Akad azonban olyan bányász is, aki továbbra is képes profitálni megszerzett hírnevéből. Mario Sepúlveda például motivációs beszédeket tart otthon és külföldön, és bízik benne, hogy ha kitartó lesz, egy napon milliomossá válik.