2012. december 05., 12:412012. december 05., 12:41
Szabó Csaba kolozsvári újságíró, a Fehér Holló újságíróklub alapítója az MTI-nek elmondta, hogy a nyár folyamán jutott el Moldova autonóm tartományába, és fontosnak érezte a moldovai gagauz és az erdélyi magyar tapasztalatok megosztását, hiszen mindkét közösség román nyelvű környezetben próbálja megőrizni nemzeti önazonosságát.
„Nemcsak a történelmi-régészeti közös emlékek terén, de a román többséghez való viszonyulás ügyében is lenne mit tanulni egymástól” – mutatott rá Szabó Csaba.
Az újságíróklub vezetője elmondta, hogy két gagauz tanárt és két gagauz egyetemi hallgatót várnak Kolozsvárra. A tanárok – akik Gagauziában román nyelvet tanítanak – kolozsvári magyar iskolákban fognak kísérleti románórákat tartani, és találkoznak a magyar közösség képviselőivel.
Szabó Csaba hozzátette, hogy nyári gagauziai látogatása során Mihail Formuzal báskánnal (kormányzóval) is kapcsolatba lépett. Az erdélyi magyar és moldáviai gagauz kapcsolatok következő lépése a báskán erdélyi látogatása lesz.
A moldovai török eredetű és nyelvű, ám ortodox vallású gagauz népcsoport területi autonómiáját 1994-ben ismerte el a chisinăui parlament.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.