Hirdetés

A Dire Straits-utódzenekar is fellép a Félszigeten

A legendás Dire Straits zenekar volt tagjai által alapított The Straits is fellép a Félsziget Fesztiválon augusztus 23-án. A formáció a világhírű elődzenekar legnagyobb slágereit adja elő.

Hírösszefoglaló

2012. július 27., 08:442012. július 27., 08:44

A Royal Albert Hallban tartott, hatalmas sikerű koncertjük után a Dire Straits egykori tagjai, Alan Clark és Chris White úgy döntöttek, hogy turnézni indulnak a világ élvonalába tartozó zenésztársaikkal. Az angliai fellépéseket európai állomások és egy Abu Dhabi-i kitérő követte, és a rég nem hallott Dire Straits-slágereket játszó zenekart mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták.

Alan Clark 1980-ban, a zenekar első billentyűseként csatlakozott a Dire Straitshez, és oroszlánrészt vállalt a csapat felemelkedésében – ez abból is látszik, hogy a többiek a Dire Straits nem hivatalos zenei rendezőjeként tekintettek rá. A zenekar mellett olyan előadókkal zenélt, mint Eric Clapton, Bob Dylan, Tina Turner vagy a Bee Gees.

A Dire Straits szaxofonosa, Chris White a zenekar felbomlása után is együtt dolgozott Mark Knopfler énekes-gitárossal, de Paul McCartney, Ray Charles, Joe Cocker és Robbie Williams is igénybe vette karakteres játékát. A mozambiki származású Terence Reis énekes gitárjátéka és orgánuma egyaránt ideálissá tette a The Straits frontemberi szerepének betöltésére, míg a dobok mögött a Tom Petty and the Heartbreakers dobosa, Steve Ferrone foglal helyet.

A The Straits gitárosa Adam Phillips, basszusgitárosa pedig Mick Feat, mindketten világsztárokkal dolgoztak együtt. A csapat legfiatalabb tagja a 24 éves Jamie Squire. A Félsziget újabb hazai és magyarországi előadók érkezését is bejelentette. Augusztus 24-én a Freedom Music Arenában lép fel Subotage, szombaton ugyanitt Beatman & Ludmilla és Karányi lép fel, míg vasárnap, ATB után Bárány Attila zárja a helyszín programját.

A Ciuc Music Live Stage szombaton a román underground hiphop legnépszerűbb neveit vonultatja fel: a Facem Records Crew tagjait. Szintén ezen a napon lép fel a Besh ’o’ droM, vasárnap pedig a Shukar Collective lép fel ugyanezen a helyszínen. A nagyszínpad programja is újabb koncerttel gazdagodik: a méltán népszerű Subscribe ismét a fesztivál vendége lesz vasárnap, augusztus 26-án.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés