
A Cirkuszhercegnő című előadást tekinthetik meg a nézők először ebben az évadban a Kolozsvári Magyar Operában szombaton 17 órától.
2015. február 20., 12:412015. február 20., 12:41
Kálmán Imre háromfelvonásos operettjében titkok és kettősség jellemzi a cirkusz világát: a porondon csillogó jelmezben pompázó akrobata a mindennapokban szakadt ruháját férceli, a teli szájjal hahotázó bohóc igazából gondterhelt és szomorú, a közönséget meghódító műlovas (Mister X) pedig valójában szerelmét gyászoló katonatiszt. Aki azt hiszi magáról, hogy becsaphatja az álcázás mestereit, könnyen pórul járhat. De az őszinte érzelmek végül még a cirkuszban is győzedelmeskednek.
Az előadásban Balázs Borbála, Szabó Levente, Ádám János, Pataki Enikő, Madarász Lóránt, Szabó József, Veress László, Mányoki László, Sipos László, Kovács Ferenc, Rigmányi István, Jakab Zoltán, Székely Zsejke, Szeibert István, Rétyi Zsombor, Kolcsár Katalin, Plesa Róbert, Varga Attila és Gergely Elek lép fel. Az operett rendezője és jelmeztervezője Szabó Emese, vezényel Kulcsár Szabolcs, a díszleteket Bartha József tervezte.
A Cirkuszhercegnő Kálmán Imre egyik legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő mellett. A cirkusz világában játszódó szerelmi történet az arisztokrácia és a vándorcirkuszosok találkozásából szövődik. Egy kitagadott herceg, aki szerelmi bánatában egy vándorcirkuszhoz szegődik, hatalmas karriert fut be, és látványos produkciója szerte a világon nagy érdeklődést vált ki.
Ezt az érdeklődést csak fokozza a titokzatos álarc, melyben veszélyes mutatványát előadja, s amelyet soha nem vet le, amíg a cirkusz közelében van. Természetes, hogy találkozik régi szerelmével, egy megözvegyült hercegnével, aki az intrikus nagyherceg fondorlatának áldozataként feleségül megy hozzá, nem sejtve, hogy újdonsült férje azonos a titokzatos Mr. X-szel, a cirkusz legendás műlovasával. A Cirkuszhercegnőt a bécsi Theater an der Wienben mutatták be 1926 tavaszán.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!