A „gépmuzsika” nem hungari­kum – felszólalások a magyar nóta védelmében

– állítja a műfaj egyik legsikeresebb előadójának számító Szilágyi. Az énekes szerint a cigányok mellőzése a három éve hungarikumnak számító nótából olyan, mint a playbackelés a könnyűzenében.

Az előadóművész azzal egyetért, hogy napjainkban Erdélyben jóval kevesebb a cigányzenész, mint a múlt század első felében, azonban még így is akad elég sok tehetség. Ma már vannak olyan falunapok, amikor a nótaénekes egyedül vagy legfeljebb párjával jelenik meg a színpadon, a háttérben sem cimbalmos, sem bőgős, sem hegedűs, sem brácsás, mindössze egy kis gép, mely az alapot szolgáltatja.

„A szakmától kapott, építő jellegű kritikát a mai napig elfogadom, megköszönöm, és igyekszem abból tanulni. Remélem, más is megteszi, elvégre mindannyiunk szívügyéről, a magyar nótáról van szó” – fogalmazott Szilágyi Sándor.

Vidám Gyula, a Maros Művészegyüttes brácsása szerint

Ugyanakkor az erdélyi színpadokon produkált fércmunkának anyaországi gyökerei vannak. A Gheorghe Dima Zeneakadémiát kijárt cigányzenész szomorúnak tartja, hogy a rossz példa pontosan a nóta hazájából érkezik.

Miklós Szilvia nótaénekes szerint már csak azért sem működik a nóták világában a „gépmuzsika”, mert ezek dalolásába a közönség mindig beavatkozik.

– fogalmazott az énekesnő. Mint kifejtette, nézők nélkül is nehéz mindig azonos idő alatt elénekelni egy hallgatót. Ami ma hárompercesre sikeredik, lehet, hogy holnap két és fél perc alatt véget ér – ez nemcsak a környezettől, hanem az előadó hangulatától is függ. Éppen ezért a stúdióban, a könnyűzenében bevett szokástól eltérően, az előadót és a zenekart egyszerre vételezik.

„A mulatós zenében elmegy a gépmuzsika, de a 19. században született nóták és hallgatók világában a gép semmiképp nem tudja »érzékelni« az asztalnál vagy a színpad előtt lévő hangulatot” – részletezte a marosvásárhelyi nótaénekes.