Hirdetés

90 éves a világ egyik leggazdagabb embere, akit senki sem ismer

Németországban nincs nála gazdagabb ember, de 17,3 milliárd eurós vagyonával világviszonylatban is a legtehetősebbek között tartják számon a kilencvenedik születésnapját - minden valószínűség szerint - szombaton ünneplő Karl Albrechtet, akiről legutóbb 1987-ben készült fénykép, és akinek még pontos születési dátuma is titok.

2010. február 19., 12:282010. február 19., 12:28

Nem úgy az általa létrehozott élelmiszeráruház-birodalom, az Aldi, amely ma már Magyarországon is jelen van. A rendkívül sikeres üzlethálózatnak köszönhetően a legtöbb forrás szerint 1920. febuár 20-án született vállalattulajdonos Németország leggazdagabb embere, és épp öccsét, Theót előzi meg a rangsorban.

Karl Albrecht története hollywoodi filmekbe kívánkozik: két évvel fiatalabb fivérével szegény körülmények között nőttek fel Essenben. Apjuk bányász volt, akinek portüdő miatt egy pékségben kellett rosszul fizetett állást vállalnia. Anyjuk parányi élelmiszerboltot vezetett Essen egyik bányászok lakta elővárosában.

A második világháború után a két testvér vette át a csodával határos módon épségben maradt üzletet, a sikert a diszkontkoncepció kiötlése hozta meg számukra. Az első Aldi-üzlet 1962-ben nyitotta meg kapuit, az elnevezés az Albrecht-Diskont szavak első két betűjéből származik. A fivérek már 1961-ben úgy döntöttek, hogy kettéosztják a céget, Karl Németország északi, Theo pedig a déli részén próbálkozik majd.

Az elképzelés bevált, a sikertörténet azóta is töretlen, Németországban már négyezernél is több üzlet működik, de a testvéreknek sikerült külföldön - még az Egyesült Államokban és Ausztráliában - is megvetniük a lábukat. A lánc ma már a világ kilencedik legnagyobb élelmiszerbolt-hálózata.

Karl Albrechtről mindeközben csak annyit tudni, hogy nős, egy fia és egy lánya van. A sajtóban csak egy kép jelent meg róla, ez is 1987-es keltezésű. A legvagyonosabb német öccsével együtt csak egyszer került reflektorfénybe, amikor Theót 1971-ben elrabolták. A fiatalabbik fivért 17 napi fogvatartás után csak hétmillió márka ellenében engedték szabadon. Az esetet követően a család még inkább visszahúzódott a nyilvánosságtól, azt sem tudni, hol élnek.

A kíváncsiskodóknak így meg kell elégedniük azzal, hogy Albrecht a hírek szerint szeret golfozni és szabadidejében orchideákat nevel. A 18 országban működő 9143 Aldi-üzlet az, ami beszél helyette és testvére helyett is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés