2010. április 19., 09:512010. április 19., 09:51
A Háromszék Táncegyüttes bemutatójára április 20-án, kedden kerül sor, a Sárkányölő című produkcióban az együttes Szent György lovag tetteit eleveníti fel, több legendaváltozatra építve. A táncszínházi előadásban kibontakozódik az életünket egyaránt meghatározó jó és rossz harca, mondta Czilli Balázs, a táncegyüttes irodalmi titkára.
A városnapokon második alkalommal szervezik meg a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót, amelynek keretében húsz bábelőadást láthatnak az érdeklődők. Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi társulat vezetője elmondta, a felnőttekhez is szólni szeretnének, ugyanakkor szakmai tapasztalatcserére is sor kerül. A kulturális héten lesznek zenei, irodalmi és táncelőadások is.
A szervezők a találkozások ünnepének nevezik az idei rendezvényt, amely 600 ezer lejbe került és 500 programpontot kínál. A szabadtéri ünnepségen fellép Deák Bill Gyula, Fenyő Miklós, a Compact és a Bad Boys Blue. A belvárosi romos épületben berendezik a PostAllSession nevű alternatív kiállítóteret, ahol többek között fellép a magyarországi Anima Sound System együttes. A Lármafa együttes az ifjúsági sátorban szervez Afrika-napokat. Felköszöntik az aranylakodalmasokat, és megszervezik a bajuszversenyt.
A mesterséges intelligencia (AI) által generált zeneszámokat szinte lehetetlen megkülönböztetni az emberek által készítettektől egy friss felmérés szerint.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.