Hirdetés

2024 is „nagy” koncertekkel kecsegtet, már most hosszú a Romániában fellépő nemzetközi előadók listája

A Coldplay zenekar a 2024-es esztendő sokak által várt egyik neves fellépője •  Fotó: Facebook/Coldplay

A Coldplay zenekar a 2024-es esztendő sokak által várt egyik neves fellépője

Fotó: Facebook/Coldplay

A „járványos” évek, nyarak után 2023 végre újra nagy koncert- és fesztiválélményeket ígért, és ennek fényében olyan együttesek, sztárok érkeztek Romániába, mint a Deep Purple, Tom Jones, Bruce Dickinson vagy épp Eros Ramazotti. Felleltároztuk, mit tartogat a 2024-es év a nemzetközi előadók terén, akikből nem lesz hiány idén sem Bukarestben, sem Budapesten.

Tóth Gödri Iringó

2024. január 07., 18:532024. január 07., 18:53

Az idei év koncertekben és a már hagyományosnak számító látványos fesztiválokban egyaránt gazdagnak ígérkezik, illetve elmondható, hogy a paletta műfajilag igencsak színes lesz, hiszen Ed Sheerantől a Coldplayen és Lara Fabianon át a Megadeth-ig rengeteg sztár látogat Romániába.

Bár a legnépszerűbb előadók többségéért idén is Bukarestbe kell majd látogatni, a kincses város is vendégül lát majd egy-két nagy nevet.

Hirdetés

Februárban a komolyzene szerelmesei örülhetnek, hiszen a világhírű, többszörös Grammy-díjas spanyol operaénekes-tenor, Placido Domingo ad koncertet 23-án Kolozsváron Adela Zaharia szopránnal és a Valahia szimfonikus zenekarral (vezényel Jordi Bernàcer spanyol karmester). 26-án pedig ugyanezen művészek oldalán Domingo fellép Bukarestben is.

Februárra a szintipop-rock rajongói is készülhetnek, hiszen a nyolcvanas évek kultikus német együttese, az Alphaville is fellép Bukarestben, és elénekli Forever Young című slágerét (február 11-én). A hónap vége Bukarestben a diszkóról fog szólni, hiszen a Boney M. és Bonnie Tyler is koncertet ad majd.

Április 21-én Bukarestbe látogat Lara Fabian belga-olasz származású kanadai énekesnő, akinek lemezei eddig világszerte több mint 20 millió példányban keltek el. A hónap végén a balkánzene fenegyereke, Goran Bregovic is fellép majd a román fővárosban.

Májusban visszatér hozzánk a Lord of the Dance táncformáció, mely világszerte ismertté tette az ír népzenét és -táncot. Az együttes, mely tavaly tavasszal is fellépett több romániai helyszínen, idén Bukarestben és Brassóban lesz látható (május 21-én, illetve május 22-én).

A nyár a rock és metál szerelmeseinek kedvez majd, hiszen

június 3-án Bruce Dickinson, az Iron Maiden énekese lép színpadra. Egy héttel később szintén a román fővárosban a Megadeth amerikai thrash metal együttes lép majd fel.

Az év egyik nagy eseményének ígérkezik a pop-rockot játszó angol Coldplay romániai duplakoncertje. A népszerű zenekar két koncertet is ad majd Bukarestben június 12-én és 13-án. Szintén júniusban a Five Finger Death Punch kultikus hard rock zenekar is fellép majd a román (és a magyar) fővárosban az Ice Nine Kills zenekarral karöltve.

Júliusban a Metalhead Meeting elnevezésű rendezvény keretében a veteránnak számító Grammy-díjas brit heavy metal zenekar, a Judas Priest lép fel Bukarestben. Az élő rocklegendák koncertjét több izgalmas rockkoncert kíséri majd.

Az év másik nagy eseménye a rajongók tömegei által szeretett Ed Sheeran bukaresti fellépése. Az angol énekes a + - = á x Tour elnevezésű turnéja keretében augusztus 24-én lép majd fel a fővárosban.

Ha valaki nem érné be a határon belüli koncertekkel, és például a magyar főváros felé kacsintgat, onnan érdemes kiemelni a Depeche Mode március 26-i koncertjét az MVM Dome-ban, mely a Memento Mori World Tour 2024 része, valamint Slashnek, a Guns N’ Roses gitárosának április 19-i fellépését Myles Kennedy & The Conspirators csapatával, mely szintén a MVM Dome-ban lesz.

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting május 31-én tér vissza különleges koncerttel a Budapest Arénába, június 22-én pedig a 78 éves brit rocklegenda, Rod Stewart lép fel – a közlemény szerint utoljára – Budapesten.

Ha valaki lemaradna a Coldplay bukaresti koncertjeiről, szintén érdemes Budapestre venni az irányt, hiszen júniusban itt három koncertet is ad az együttes.

Július 30-án Lenny Kravitz amerikai funk-rock előadó koncertezik a Budapest Arénában.

Az év vége felé a világhírű olasz énekes, Andrea Bocelli is fellép a Papp László Sportarénában. A cirkusz szerelmeseinek ugyanakkor februárban érdemes a magyar fővárosba látogatniuk, hiszen a világhírű Cirque du Soleil hat előadást is tart egymás után.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés