Vasárnap, október 12-én 19 órától jubileumi koncerttel ünnepli 40. születésnapját a legendás nagyváradi rockegyüttes, a Metropol. A váradi Szakszervezetek Művelődési Házában tartandó koncertre ingyenes a belépés.
Kovászna megyében felállították az első két „lesőfát” – Kelemen László, a Rara Avis természetvédelmi egyesület elnöke szorgalmazza, hogy a mezőkre T alakú fákat kell kihelyezni, hogy segítsék a ragadozó madarakat.
A 2008 TC3 jelű kisbolygó kedden hajnalban Szudán területe felett belépett a Föld légkörébe, és nagy magasságban felrobbant. A robbanás ereje körülbelül egy kilótonna TNT-nek felelt meg, és a teliholdhoz hasonló, vagy annál is fényesebb tűzgömböt produkálhatott.
A legjobb ajánlatot tevő birtokába kerül az az arany nyaklánc, melyet VIII. Henrik ajándékozott egyik bizalmas tanácsadójának – adta hírül a Christie’s aukciós ház.
Meg Ryan új filmje
„Mióta nem vagyok a filmek 15 millió dolláros dívája, sokkal boldogabbnak érzem magam” – mondta el az új filmmel jelentkező Meg Ryan filmsztár egy olasz hetilapnak. A 47 éves hollywoodi színésznő, akinek a napokban mutatják be a The Women (A nők) című vígjátékát Olaszországban, azt nyilatkozta, hogy saját döntése volt színészi munkájának háttérbe szorítása. Éveken át nem volt képes megszabadulni a hírnév ódiumától, a...
Orvosi Nobel-díjak
Egy német rákkutató, Harald zur Hausen és két francia AIDS-kutató, Françoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier kapta idén megosztva az orvosi Nobel-díjat. A német kutató a méhnyakrákot okozó vírusok felfedezéséért kapja a magas elismerést, a két francia virológus a HIV-vírus 1983-as felfedezéséért. Az 1,4 millió dolláros jutalmat három részre osztják: a két francia tudósnak a jutalom felén osztozik, míg Zur Hausen egyedül kapja a...
Színes programsorozatot kínált az idei, háromnapos tokaji őszi fesztivál a hétvégén: a pincelátogatáson, borkóstoláson, gaszt-ronómiai seregszemlén kívül sport- és kulturális események, valamint bor- és kézművestermékek vására színesítette a palettát.
A fene egye meg, de gyorsan elment – válaszolt Nagy Feró arra a kérdésre, mit érez a Beatrice harmincadik születésnapján. Pedig Feróék valóban három évtizede „nyomják”; ezt október 18-án szülinapi házibulikoncerttel ünneplik meg Budapesten, a Petőfi Csarnokban (PeCsa).
Rendhagyó falvédő-kiállítás nyílt a hétvégén Marosvásárhelyen: Madaras Sándor idegsebész falvédőgyűjteményéből Bartha József képzőművész rendezett tárlatot, amelynek megnyitóját főzőcskézéssel kötötték egybe.
Törőcsik Mari lesz az október közepén kezdődő 8. Los Angeles-i magyar filmfesztivál ünnepélyes megnyitójának díszvendége; a nyolc napig tartó vetítéssorozaton 31 filmet tekinthet meg a Sunset Boulevard közönsége.
Az utolsó orosz cárt, II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta az orosz legfelső bíróság elnöksége szerdán. Ezzel eleget tett a cári család még élő tagjai által a korábbi ítélet ellen benyújtott panasznak, s megváltoztatta a legfelső bíróság bírói kollégiumának tavaly novemberi döntését, amelynek értelmében a cár és családja nem rehabilitálható, mert nem politikai megtorlás (represszió) áldozata volt. A...
A hatalmas sikert hozó, Titanic című Oscar-díjas, 1997-es film után ismét egy alkotásban szerepel Kate Winslet és Leonardo DiCaprio. A két sztárszínész Richard Yates amerikai író 1961-ben írt regényének feldolgozásában, a Revolutionary Road című moziban szerepel együtt. Leonardo DiCaprio a férjet, Frank Wheelert alakítja, míg Kate Winslet a feleséget, Aprilt játssza majd. A filmben a házaspár, aki két gyermekét neveli, azzal próbál megbirkózni, hogy vágyaik...
Az épületegyüttest a közönség újra olyan állapotban láthatja, mint amilyen volt azon az 1789. október 5-i napon, amikor az ostromlók megérkeztek Versailles kapuihoz. A királyné a kertben sétálgatott, és amikor eleredt az eső, az angolpark mesterséges parkjába menekült. Egy inas oda vitte neki a rossz hírt. A királyi pár másnap visszautazott Párizsba, és soha többé nem tért vissza. „A történelmet ebben a pillanatban akartuk megállítani, mintha azt mondanánk...
Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényét adaptálta színpadra, és adja elő franciául Daniele Douet színésznő a Párizshoz közeli Vincennes Théatre Daniel-Sorano színpadán, Sylvia Folgoas rendezésében. Kosztolányi Dezső azon ritka magyar szerzők közé tartozik, akiknek valamennyi regénye megjelent franciául. A magyar regényt Daniele Douet egy párizsi könyvesboltban fedezte fel, ahol rendszeresen vállal felolvasásokat, amiért a könyvesbolt nem pénzt, hanem...
Charles Simonyi visszatér az űrbe
Charles Simonyi szoftvermilliárdos újabb űrutazásra készül – jelentette be egy virginiai űrutazás-szervező cég. A hatvanéves magyar származású Simonyi tavaly áprilisban 13 napot töltött a nemzetközi űrállomáson az orosz legénységgel, az űrbeli kiruccanás 25 millió dollárjába került. Az amerikai Space Adventures vállalkozás illetékesei azt állították, hogy Simonyi 2009-ben ismét orosz rakétával tesz látogatást az...
Egy nagyváradi születésű fiatalember vette a fejébe, hogy helyreállítja azt a tibeti kolostort, amelyben 185 évvel ezelőtt Kőrösi Csoma Sándor megalkotta a tibeti–angol szótárt. A Krónika azon az élménybeszámolón vett részt, amelyet a műemlékmentő akcióban statikus mérnökként részt vevő Olosz Emese a Szatmárnémetiben élő szüleinek tartott.
„Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Mások temérdek pénzt költenek arra, hogy szép helyekre jussanak...
Robert Plant nem turnézik a Led Zeppelinnel
Sem turnéra, sem lemezfelvételre nem készül Robert Plant egykori zenésztársaival. A legendás együttes „hangja” ezt saját honlapján hozta a világ tudomására, s ezzel szétoszlatta rajongóinak reményét, hogy a közeljövőben még egyszer együtt hallhatják az együttes élő tagjait. A tavaly decemberi, óriási sikert hozó londoni koncert óta állandóan tartották magukat a közös turnéról szóló híresztelések. Plant...