Hirdetés

Székelyek nyolcezer felett

Első alkalommal próbálkozik 8000 méter feletti csúcs meghódításával két sepsiszentgyörgyi fiatal. Tulit Zsombor tapasztalt alpinista és Ruszuly Éva színésznő már tavaly szeptemberre tervezték, hogy meghódítják a Himalájában található 8201 méter magas Cso Oju hegycsúcsot.

Bíró Blanka

2009. április 17., 13:162009. április 17., 13:16

Az expedíciót két alkalommal kénytelenek voltak elhalasztani, mert bár a tibeti beutazási engedélyt megkapták, a kínai hatóságok két alkalommal minden indoklás nélkül viszszautasították a hegymászási engedélyt.

Most ez a jóváhagyás is megvan, hétfőn indulnak a nagy útra, a repülő Katmanduba, Nepál fővárosába repíti őket. A Tibetben levő Cso Oju hegycsúcs a Mount Everesttől 20 kilométerre nyugatra fekszik, magassága 8201 méter, a világ hatodik legmagasabb csúcsa, nevének jelentése tibeti nyelven „türkiz istennő”.

A CEC Bank Cho Oyu Northland expedíció jelentősége, hogy tagjai lesznek az első erdélyi magyarok 8000 méter felett, és Ruszuly Éva lehet az első romániai nő ebben a magasságban. A színésznő több alpesi túrán vett már részt, de a mostanihoz hasonló expedíciós tapasztalattal nem rendelkezik.

Tulit Zsombor a Székelyek a magasban expedíciósorozat szervezője, szerinte nemcsak a gyakorlott hegymászók, hanem egészséges emberek is képesek magashegyi teljesítményekre. A mostani út összesen 25 ezer dollárba kerül.

A Han Tengrire készül a váradi Varga Csaba

„Mindig is bennem volt a fölfedezés vágya, megtudni azt: mi van a turistautakon túl” –  mondta a belényesi születésű, Nagyváradon élő Varga Csaba építész, aki a Kazahsztán, Kirgizisztán és Kína határvidékén fekvő Tien San hegységbe készül, hogy meghódíthassa a 7010 méter magas Han Tengri-csúcsot – bihari ember ilyen magasságban még nem járt.

A fiatalember a hegyek szerelmese, hobbija az alpinizmus. Sokat kóborolt a romániai hegységekben, és volt már néhány külföldi expedíciója is. Járt a Pireneusokban, az Alpokban, a Kaukázusban. A 27 éves alpinista még középiskolásként, 15-16 évesen kezdett hegyet mászni, legújabb célkitűzését nagy kihívásnak tekinti.

A Han Tengri-csúcs, ahova készül, (és amelynek nevét Hegyek urának, Lelkek urának, Egek urának is fordítják), nemcsak veszélyes a szélsőséges időjárás és a földrengések miatt, hanem gyönyörű szép is, rengeteg legenda ihletője. Varga Csaba két kolozsvári hegymászóval, Katona Alpárral és Szénási Zoltánnal együtt készül az expedícióra, amely fejenként mintegy háromezer euróba kerül.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés