Internettörténeti tárlat nyílt Szegeden

Az Európában egyedülálló szegedi informatikatörténeti gyűjtemény részeként a Magyarországi adat- és számítógép-hálózat, az internet kialakulása történetét bemutató kiállítás nyílt szerdán a Tisza-parti városban.

2009. április 17., 13:232009. április 17., 13:23

Bohus Mihály, az Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány munkatársa elmondta: a tárlat az 1960-as évektől napjainkig mutatja be a Magyarországon használt hálózati eszközök fejlődését, valamint a mai internet kialakulását.

A tárlaton látható – többnyire a mai napig működő – eszközök közül a legrégebbiek a villanyírógépes terminálok 1963-ból. A következő fejlődési lépcsőt a képernyős terminálok jelentették, ezek segítségével már egy karakteres kijelző és egy billentyűzet segítségével léphettek kapcsolatba a számítógépekkel és egymással a felhasználók.

A tárlat egy másik szekciójában a nagy távolságú adatátvitel eszközeivel lehet megismerkedni. Szerepel a kiállításon telefonvonalakat használó modem a másodpercenkénti háromszáztól kétmillió bites kapacitásig, és számos olyan eszköz, amelyet a nyolcvanas évek közepén elkezdett magyarországi adathálózat-fejlesztési munka során használtak.

Bemutatják azokat a berendezéseket, amelyek 1988-ban Szeged és Budapest között a másodpercenkénti 2400 bites kapcsolatot biztosították. A kiállítás egy másik része a helyi hálózatok technikai fejlődését szemlélteti, amely a személyi számítógépek elterjedésével az 1980-as évek elején kezdődött. Kipróbálható a korabeli hálózatfelügyeleti rendszerek és hálózati alkalmazások működése is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)

Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)
2025. szeptember 13., szombat

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován

Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován
2025. szeptember 12., péntek

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon
2025. szeptember 11., csütörtök

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam

Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam
2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk