2009. április 15., 16:502009. április 15., 16:50
Hárommillió eurót tehettek volna zsebre a Bucharest Rock Arena elnevezéssel beharangozott, május végi rockzenei fesztivál szervezői, ha sikerült volna az általuk kitalált átverés, amelyben az AC/DC együttes nevét kívánták felhasználni.
A világkörüli turnéján levő rockegyüttes bukaresti koncertjét hivatalos képviselői cáfolták az AC/DC honlapján. A hivatalos közlemény szerint a Bucharest Rock Arena szervezői valótlanságot állítottak, amikor vasárnap bejelentették az együttes május 31-i, bukaresti koncertjét.
A Bukarest melletti kétnapos rockfesztivál szervezője az izraeli tulajdonban levő Playcool Kft., amelyet – mint utólag kiderült – alig egy hónappal korábban jegyeztek be Romániában. A fesztiválra kibocsátott jegyek forgalmazására a Ticketpoint társasággal kötöttek szerződést a szervezők.
A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó Andrei Tuturugă, a Ticketpoint képviselője szerint a cég és a Playcool között létrejött szerződés értelmében naponta kellett volna átutalni az AC/DC-koncertre eladott jegyek ellenértékét. A Ticketpont el is adott 8 ezer jegyet, ámde a befolyt mintegy 250 ezer eurót nem utalta át az izraeli cégnek. Tuturugă szerint gyanút fogtak, ráadásul Marcel Avram rendezvényszervező, aki exkluzív jogokkal rendelkezik az AC/DC fellépéseinek megszervezésére Kelet-Európában, jelezte: semmiféle fellépésről nincs szó.
Tuturugă szerint a Playcool képviselői előbb sürgetni próbálták a pénz átutalását, majd az AC/DC hivatalos közleménye után elérhetetlenné váltak. A Ticketpoint képviselője azt is elmondta, hogy a „szervezők” egy utólag hamisnak bizonyuló másolattal igazolták szerződésüket az AC/DC-vel.
Cristian Busuioc, a Buckarest Rock Arena romániai fellépőit szerződtető OneEvent cég vezetője szerint a fesztiválra várhatóan nem kerül sor, noha az esemény honlapján csak halasztásról beszélnek a szervezők. A Ticketpoint jelezte: visszafizetik minden jegy árát, amelyet on-line, vagy a Diverta üzlethálózaton keresztül vásároltak a zenerajongók.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.