Hirdetés

Szent György-napi kuriózumok

Vasárnap kezdődik Sepsiszentgyörgyön a 18. alkalommal tartandó Szent György napok rendezvénysorozat, amelynek szervezői ebben az évben több kuriózumot ígérnek. A szentgyörgyiek két önálló fesztiválra is várják az érdeklődőket: az egyhetes országos bábfesztiválon nyolc társulat mutatja be előadásait, és ez alkalommal szervezik meg a 3. Néptánc Antológiát.

Bíró Blanka

2009. április 17., 09:082009. április 17., 09:08

Fellép többek között Koncz Zsuzsa, akinek 90 perces műsorát előzetes felmérés alapján állították össze: az énekesnő olyan dalokat is elénekel, amelyeket nem tart már műsoron, de a szentgyörgyiek szívesen meghallgatnák. Az eddigi legszebb és legdrágább nyitóhangversennyel kezdődik vasárnap a tizennyolcadik Szent György-napok: a Haydn-emlékév jegyében a zeneszerző Teremtés című oratóriumát adja elő a Georgius és a Csíki Kamarazenekar, a Vox Humana kamarakórus és a Pro Musica kórus a belvárosi református templomban.

A hagyományokhoz híven a szabadtéri népünnepélyt kulturális hét előzi meg, bábelőadásokra, koncertekre, kiállításokra, közönségtalálkozókra látogathatnak el az érdeklődők. Az idei rendezvénysorozat érdekessége, hogy két önálló fesztivált is magában foglal. Az egyhetes országos bábfesztiválon nyolc társulat 19 előadást mutat be. Ugyancsak ez alkalommal szervezik meg a 3. Néptánc Antológiát, a vándorrendezvényt idén a Háromszék Táncegyüttes látja vendégül. Grubisics Levente, a Szent György-napok főszervezője hangsúlyozta, a találkozások ünnepe lesz az idei rendezvény, minden elszármazott sepsiszentgyörgyit hazavárnak, Erdély és a Partium minden városában plakátoltak, a sajtóban népszerűsítik a rendezvényt.

A szervezők ebben az évben több kuriózumot ígérnek, a szabadtéri ünnepség pénteken felvonulással kezdődik, a városháza elől a rétyi fúvószenekar vezetésével kétezer gyerek és mintegy 300 fellépő toborozza a városlakókat. Idén első alkalommal Tamás Sándor háromszéki tanácselnök javaslatára megszervezik a bajuszversenyt, amelyre már harmincan neveztek be, és a lista még nyitott, a leghosszabb és a legkarakteresebb bajuszokat díjazzák, a győztesek pedig részt vehetnek majd májusban Magyarországon az európai bajuszfesztiválon. Dancs Zsolt programigazgató bemutatta a fellépőket. Koncz Zsuzsa 47 éve zenél, ő valódi magyar megasztár, a gázsija ötmillió forint.

A 90 perces műsorát előzetes felmérés alapján állították össze, így a művésznő olyan dalokat is elénekel, amiket nem tart már műsoron, de a szentgyörgyiek szívesen meghallgatnák. A Boney M 13 ezer euróért 50 percet zenél, de azt ígérték, ha jól érzik magukat, még újráznak. A sikeres popegyüttes tagjainak különleges elvárásai vannak, pontosan megadták a különleges sminkasztal méretét és formáját, az öltözőbe fekete törülközőket és két üveg Moet pezsgőt kérnek. Az öltözőt a megyei önkormányzat vendégházában rendezik be számukra, a sugásfürdői Görgő panzióban teremtenek ötcsillagos körülményeket, a menüt még most egyeztetik.

A Holograf székely ételeket kért, és Dancs Annamaritól egy dobostortát. Az operett- és musicalgálán Dancs Annamari és Tarján Pál énekel, a brassói opera 35 tagja és 16 tagú balettkara közreműködésével, a partitúrákat közvetlenül Londonból kellett megvásárolni. Idén a tűzijáték is érdekesebb lesz, kiegészítik egy látványos lézershow-al.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés