
2009. április 16., 11:322009. április 16., 11:32
A művészek tetővel és nejlonnal védik restaurálás alatt álló munkáikat. A vasfüggöny leomlását követően 21 ország 118 művésze kapott lehetőséget, hogy falra fesse véleményét a politikai helyzetről. Az 1992 óta műemlékvédelem alatt álló, East Side Gallery néven ismertté vált falszakasz világhírű rajzait azonban nem kímélte a környezet.
Az időjárás és a szenynyezett levegő mellett a vandálok és a szuvenírgyűjtő turisták is nyomot hagytak a falon. A restaurációs munkák várhatóan novemberre, a Nyugat- és Kelet-Berlint elválasztó fal leomlásának 20. évfordulójára fejeződnek be. A művészek egyike, a most 70 éves gyerekkönyv-illusztrátor, Gerhard Lahr nagy örömmel látott neki Berlyn című graffitije újrafestéséhez. Azonban nem minden művész örül a rajzok eltüntetésének és újrafestésének.
A Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker híres csókját megörökítő orosz Dmitrij Vrubel a német sajtóban kijelentette, hogy nem fogja még egyszer ugyanazt a graffitit megfesteni. A kommunista kelet-berlini hatóságok által „antifasiszta védőfalként” épített betontömeg 28 éven át osztotta két részre a várost, szökés közben többtucatnyian vesztették életüket a falnál.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.