Családias, bensőséges hangulatot, zenei különlegességeket és önfeledt szórakozást nyújtott idei kiadása során is a vasárnap este befejeződött Méra Világzenei Csűrfesztivál, amelyre több mint négyzren látogattak el.
Egyedül utazott a Bukarest–Konstanca vonaton egy 5 éves gyermek. A rendőröknek azt mondta, a tengerpartra indult anélkül, hogy szólt volna szüleinek.
Tovább gazdagodott az augusztus 31. és szeptember 2. között rendezendő Sepsi Tabakó Fesztivál programkínálata – jelentették be a sepsiszentgyörgyi esemény szervezői, akik a jegyárakról és az önkéntesek jelentkezéséről is tájékoztatást nyújtottak.
Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros jegyárbevételt – idézte a BBC hírportálja a forgalmazó Warner Bros.-t.
Megszületett Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó gyermeke.
Sokan bírálják a szervezőket amiatt, hogy nem jutottak be az amerikai Imagine Dragons zenekarnak a Kolozsvárt zajló Untoldon tartott koncertjére.
A romániaihoz hasonló demográfiai hanyatlás jellemző a nyugati világ számos pontjára, ám bizonyos településeken, régiókban nem akarják tétlenül nézni a szülőföld elnéptelenedését.
Elrajtolt csütörtökön délután a Méra Világzenei Csűrfesztivál, a Kolozsvár közelében fekvő település Szarka-telke igazi fesztivál-otthonná alakult a rendezvénysorozat négy napjára.
Bemutatkozott Youhuu, a rackajuh, az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, amely a szervezők szerint életre szóló élményt biztosít majd a versenyre kilátogatóknak.
Elképesztő autós üldözés színhelye volt az M2-es autóút. A hajtási jogosítvánnyal soha nem rendelkező férfi macska-egér játékot űzött a rendőrökkel, mígnem az egyenruhásoknak sikerült leállítani a kocsiját, és a gyanúsítottat őrizetbe vették.
Menő fesztivál, menő rendőrautók: több száz lóerős autókkal járőröznek a kolozsvári rendőrök az augusztus 3–6. között zajló, a bulizni vágyókat világ minden tájáról mágnesként vonzó Untold idején – irányította rá a figyelmet a helyi sajtó.
Svájcban nyomkövetővel ellátott, védett farkast lőttek le magyarországi vadászok idén áprilisban. Hosszas nyomozást követően az elkövetőket szerdán vette őrizetbe a magyar rendőrség.
Három kontinens zenéjét ismerhetik meg a résztvevők az idén augusztus 3–6. között a Kolozsvár melletti Mérán zajló Méra Világzenei Csűrfesztiválon.
Megszakadt a kapcsolat a NASA és a Voyager 2 űrszonda között egy téves utasítás miatt – idézte a BBC hírportálja kedden az amerikai űrkutatási hivatalt.
A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így folyamatos célpontjaik a legkülönbözőbb internetes csalásoknak és adathalászati kísérleteknek – közölte a budapesti székhelyű Médiaunió Alapítvány kedden.
Nemcsak a pihenni vágyó vakációzók, hanem a kiberbűnözők kedvenc időszaka is a nyár, amikor a nagy utazásra készülő családok, baráti társaságok rengeteg pénzt költenek.
George Becali üzletember szombaton bejelentette, hogy vasárnap pópákkal megszentelteti a bukaresti Győzelem sugárútnak (Calea Victoriei) azt a szakaszát, amelyen felvonultak a Bucharest Pride részvevői.
A 75. Emmy-díj szervezői bejelentették, hogy a hollywoodi színészsztrájk miatt elhalasztják az eredetileg szeptember 18-ra tervezett díjátadó ceremóniát – számolt be róla pénteken a Variety.com.