Egy osztrák jogvédő szervezet panaszt emelt a Ryanair írországi központú diszkont légitársaság ellen az arcfelismerés szerintük indokolatlan használata miatt csütörtökön.
(Szerencsére) a városi mítoszokkal ellentétben, nem lesz piros a torok a fagylalttól vagy a hideg víztől – igyekszik elhessegetni a sokak által mantrázottakat keddi Facebook-bejegyzésében a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf sürgősségi megyei kórház.
Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével késő ősszel kezdik forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt, amely egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el Demjén Ferenc dalaival – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-t.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. újra elkészíti a vasárnapi 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappen összetört trófeáját.
Miután egy zászlós tízer alapján a rajongók már biztosak lehettek abban, hogy 2024-es turnéja során Magyarországot és Romániát is érinti a Coldplay együttes, most már a konkrét helyszínek és időpontok is megvannak, hamarosan pedig indul a jegyértékesítés.
Németországban, Berlin külterületén elszabadult egy oroszlán. A német főváros, valamint az ahhoz közeli városok lakóit csütörtökön felszólították, hogy maradjanak otthon, amíg a hatóságok megtalálják az állatot.
Mintegy 8000 lej értékben lopott el kézbesítendő csomagokat egy 18 éves kolozsvári fiatalember, aki futárcégnél dolgozott. A rendőrség őrizetbe vette.
A kormány támogatja a véradást és az olyan véradásra ösztönző kampányokat, mint amilyent a pénzügyminisztérium kezdeményezett – áll a Marcel Ciolacu vezette kabinet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A világ talán legdrágább hamburgerével készül az augusztus 3–6. között zajló Untold fesztiválra Kolozsvár legdrágábbnak mondott étterme, a Transylvania Steak House: a Cristiano Ronaldóról elnevezett burgerért 6200 eurót kell majd lepengetni.
Őrizetbe vettek pénteken a hatóságok egy állatkínzással gyanúsított 18 éves fiatalembert – számolt be szombaton a Suceava megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A következő napokban várható hőség miatt Magyarországon szombat reggeltől szerda este 18 óráig életbe lépett a „vörös kód”. Olaszországban a legmagasabb fokozatú riasztást rendelték el.
„Perfekcionista maradtam, a füvet is milliméteres pontossággal nyírom” – nyilatkozta egy interjúban Bölöni László, aki franciaországi életéről mesélt a legújabb futballedzői sikereinek is otthont adó ország július 14-ei nemzeti ünnepe alkalmából.
Az idei utolsó pamplonai bikafuttatás után öt sérültet vittek a navarrai egyetemi kórházba – közölte az intézmény pénteken.
Sztrájkba lép az Egyesült Államok legnagyobb filmszínész-szakszervezete – erről döntött a hollywoodi művészeket tömörítő SAG-AFTRA (Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists) országos vezetősége csütörtökön.
Az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz című drámasorozatok kapták idén a legtöbb jelölést a tévés Oscarra, az Emmy-díjra – számolt be róla szerdán a BBC News.
A hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől hozzájárul a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége – számolt be róla a The Guardian online kiadása.
A kolozsvári Puck Bábszínház 2023-ban tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Bábok múzeuma elnevezésű kiállítást a kincses városbeli Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában – közölte a bábszínház.
Idén nyáron is megszervezte pedagógusoknak, valamint gyerekeknek szóló nyári táborait a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok szerkesztősége.