
Az április 1. óta hatályos törvény értelmében a németországi felnőttek maximum 25 gramm marihuánát tarthatnak maguknál
Fotó: freepik.com
Kevesebb mint két hónappal azután, hogy Németország részben legalizálta a kannabisz szabadidős célú használatát, a német parlament megszavazta a törvény módosítását, és szigorította a korlátozásokat, különösen a gépjárművezetőkre vonatkozóan.
2024. június 07., 16:172024. június 07., 16:17
A csütörtök este megszavazott módosítások további rendelkezéseket tartalmaznak a kannabisz úgynevezett kannabiszklubokban történő termesztésére vonatkozóan is, hogy megakadályozzák a nagyüzemi ültetvények kialakulását – írta meg a román sajtó a németországi médiát idézve.
Az április 1. óta hatályos törvény értelmében a felnőttek legfeljebb 25 gramm marihuánát tarthatnak maguknál, és legfeljebb 50 grammot tárolhatnak otthon. Emellett legfeljebb három kannabisznövényt lehet otthon termeszteni. A marihuána nyilvános fogyasztása továbbra is tilos gyermekek, valamint iskolák, óvodák, játszóterek, sportpályák és egyéb helyek közelében.
A törvényt Olaf Scholz szövetségi kancellár balközép koalíciós kormánya fogadta el a parlamentben. A konzervatív CDU/CSU ellenzéki blokk azonban továbbra is az irányváltást és a marihuána betiltását követeli Németországban. Az új módosításokkal a német parlament a kannabisz hatóanyagának, a tetrahidrokannabinolnak (THC) milliliterenként 3,5 nanogrammos határértékét vezette be a járművezetők számára. Tekintettel a marihuána és az alkohol keveredésének kockázataira, a kannabiszhasználóknak mostantól teljes mértékben tilos lesz alkoholos befolyásoltság alatt vezetniük. Németországban a járművezetők esetében a véralkoholszint elfogadott határértéke 0,05%.

A kábítószereket tartják a legkárosabbnak a gyerekek jövőjére nézve a romániai polgárok – derül ki egy friss felmérésből.
A dicsőszentmártoni általános iskola néptánccsoportjaként indult, ma már Maros megye egyik legismertebb és legelismertebb amatőr tánccsoportja a Kökényes. A húsz éves múltra visszatekintő együttes vezetőjével Fodor Sándor Józseffel beszélgettünk.
Lezárta szombaton a rendőrség a londoni Tower egy részét, miután tiltakozók étellel kenték össze a brit korona kiállítási vitrinjének üvegét. A helyszínen négy embert őrizetbe vettek.
Hetedik éve tartotta meg hagyományos Mikulás-napi motoros felvonulását Sepsiszentgyörgyön a Független Motorosok Egyesülete. A Mikulás motoros segédei idén is több mint 2200 ajándékcsomagot vitt a háromszéki óvodákba, bölcsődékbe és intézményekbe.
A Google közzétette a romániai internetezők 2025-ös legnépszerűbb kereséseit. A toplistát politikusok vezetik, de új telefonok, a Squid Game sorozat, hagyományos báránydrob receptje és mesterséges intelligenciával kapcsolatos témák is szerepelnek.
Egy friss kutatás szerint a 12 éves kor előtt okostelefonhoz jutó gyerekeknél drámaian nő az elhízás, az alváshiány és a depresszió kockázata. A szakértők hangsúlyozzák, a túl korai okostelefon-használat komoly egészségügyi következményekkel járhat.
A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Harmincadik születésnapját ünnepli december 13-án a kincses városi Perspektíva Diáklap. A szerkesztőség szerint a jubileum nemcsak visszatekintés az elmúlt évtizedekre, hanem annak ünneplése is, hogy az újság a mai napig képes életben maradni.
Az önkéntesek világnapja alkalmából idén különleges kezdeményezésre hívja a természetbarátokat és segítőkész önkénteseket a Milvus Csoport: december 13-án faültetést szerveznek a 2025-ös év veszélyeztetett fajának választott szalakóta védelmében.
A Vidraru víztározó leeresztése során egy több mint 25 éve rejtélyes körülmények között eltűnt turistahajó roncsai kerültek elő. Az 1990-es években elsüllyedt hajó fémváza erősen korrodált állapotban van, de még mindig felismerhető az eredeti formája.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
szóljon hozzá!