
Fotó: Képernyőmentés
A brit uralkodót formabontó módon ábrázoló hatalmas, 2,6 méter magas és 2 méter széles alkotás – az egyik legelismertebb kortárs brit portréművész, Jonathan Yeo munkája – a neves brit képzőművészeti magángyűjtemény, a Philip Mould Gallery londoni kiállítótermében látható.
2024. június 11., 18:162024. június 11., 18:16
2024. június 11., 18:172024. június 11., 18:17
Az Animal Rising (Állatfelkelés) nevű, magát erőszakmentes állatvédő szervezetként jellemző csoport két tagja Károly arcmására a Wallace és Gromit című brit animációs vígjátéksorozat emberi főszereplője, Wallace stilizált arcképét ragasztotta, alá pedig egy szövegbuborékot illesztett, amelyben Wallace felhívja hűséges kutyája, Gromit figyelmét arra, hogy milyen kegyetlenül bánnak a brit farmokon a tenyészállatokkal.
A szervezet közölte: olyan farmokat vizsgált meg, amelyek az állatkínzás ellen küzdő, királyi védnökség alatt működő brit szervezet (RSPCA) jóváhagyó tanúsítványának birtokában vannak, de ezzel együtt is „elrettentő kegyetlenséggel” bánnak állatállományukkal.
A festmény, amely a brit hadsereg egyik alakulata, a Welsh Guards vörös díszegyenruhájában, ugyancsak a vörös különböző intenzív árnyalataiban játszó háttér előtt ábrázolja a királyt, négy évig készült, és Károly személyesen avatta fel május 14-én.
A királynő azonban 2022 szeptemberében – életének 97., uralkodásának 71. évében – elhunyt, és halálának pillanata óta Károly az Egyesült Királyság uralkodója.
A festményt az egyik legősibb angol céh, az eredetileg gyapjú és szőttesek kereskedelmével foglalkozó, 1361-ben alapított The Drapers' Company rendelte, és a portrénak 2022-re, Károly tagságának 50. évfordulójára kellett volna elkészülnie.
II. Erzsébet királynő halála és Károly trónra lépése után azonban a feladat is módosult: Jonathan Yeo megbízatása immár arra szólt, hogy az új uralkodó első hivatalos portréját vesse vászonra.
A portré III. Károly első hivatalos képmása a tavaly májusi koronázás óta.

Forgalomba hozták szerdán a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankókat Angliában és Walesben.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!