Hirdetés

Fényjátékok, immerzív kiállítás, alkotóműhelyek: idén is megünneplik Nagyváradon a szecesszió világnapját

A szecessziós múzeumnak helyet adó Darvas-ház lesz a világnap egyik fő helyszíne •  Fotó: Balogh Levente

A szecessziós múzeumnak helyet adó Darvas-ház lesz a világnap egyik fő helyszíne

Fotó: Balogh Levente

Számos programmal ünnepli június 15-én a szecesszió világnapját Nagyváradon a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage). Az idei világnap központi témája a fény, amely lehet természetes, dekoratív, funkcionális, sőt, akár interaktív is. A rendezvények – amelyek közül több magyar nyelven zajlik – az egész napot felölelik, a részvétel mindenhol ingyenes.

Krónika

2024. június 06., 12:202024. június 06., 12:20

A műemlékvédelmi alapítvány által a Krónikához eljuttatott közlemény szerint a világnapi programok 10 órakor kezdődnek két, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló alkotóműhellyel. A Darvas-ház mögötti sétányon a Coloradea című könyv illusztrátora, Alexandra Comanici várja a családokat szabadtéri festőműhelyébe. A képzőművész vezetésével a könyvből származó, állványokra helyezett sablonokat színezhetnek a résztvevők. A program 17 órától megismétlődik.

Szintén 10 órától Mara Vida építész tart alkotóműhelyt kicsiknek és nagyoknak. A résztvevők színes celofánból és fekete papírból készíthetnek a váradi szecesszióból inspirálódott ólomüveg-ablakokat. Helyszín a Darvas-ház.

Hirdetés

Szecesszió – stílus vagy mozgalom? című előadására várja 11 órától Zuh Deodáth eszmetörténész a művészettörténet iránt érdeklődőket a Darvas-ház konferenciatermébe.

Az előadás a szecesszió megnyilvánulási formáin, azoknak hasonlóságait és különbözőségein keresztül keresi a választ a címben feltett kérdésre.

korábban írtuk

Vonzó a szecesszió: Nagyvárad legjövedelmezőbb látnivalója a Darvas-házban berendezett múzeum
Vonzó a szecesszió: Nagyvárad legjövedelmezőbb látnivalója a Darvas-házban berendezett múzeum

A Nagyvárad egykori aranykorát megidéző, a Darvas-házban berendezett szecessziós múzeum volt a legjövedelmezőbb látnivaló tavaly a partiumi városban – derül ki a Bihar megyei műemlékvédelmi alapítvány 2023-as évre szóló jelentéséből.

16 órától a Lüster Manufaktúra kézművesei szerveznek kerámia- és porcelánműhelyt a Darvas-ház teraszán. Az érdeklődők a ház ornamentikájából inspirálódott tárgyakat készíthetnek majd, miközben elsajátítják a kerámiapréselés és a porcelánöntés technikáját.

Csak ezen a napon újra megnyitja kapuit a Fekete Sas palotában egykor működő mozi.

A komplexum A termében különleges vetítésre várjuk a kíváncsiakat, három időpontban: 10.00, 15.00, illetve 19.00 órától. A belépés a Sas-palota passzázsából történik.

Nagyvárad szimbóluma, a szecessziós építészet emblematikus alkotása: a Fekete Sas palota •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Nagyvárad szimbóluma, a szecessziós építészet emblematikus alkotása: a Fekete Sas palota

Fotó: Bálint Eszter

A világnapon ugyanakkor először láthatja a váradi közönség a bécsi szecesszió egyik alapítója, Gustav Klimt munkáiból inspirálódott immerzív kiállítást. A festő műveiből összeállított vetítés a főtéri Szent László templom falain kel életre 21.30 órától. A projekt a bukaresti MINA – Museum of Immersive New Arttal együttműködésben jött létre.

Az sem marad hoppon, aki a város szecessziós örökségét szeretné jobban megismerni:

az idegenvezetők számos időpontban várják a nap folyamán mindazokat, akik többet szeretnének megtudni a történelmi belváros szépségeiről. A túrák a következő időpontokban indulnak: nappali séták: 10.00 (román nyelven), 11.00 (román nyelven), 12.00 (magyar nyelven), 13.00 (román nyelven), 15:00 (angol nyelven), 16.00 (román nyelven), 17.00 (román nyelven), 18.00 órakor (román nyelven). Esti séták: indulás 21:00 és 22:00 órától.

Remus Toderici váradi fotográfus eközben fotós sétára invitálja az érdeklődőket 17.00 és 18.00 órától. Az indulás minden esetben a Sas palota elől történik.

A nap végére pedig különleges fénybe borulnak a váradi szecessziós paloták.

21.30 órától multimédiás vetítések, fényjátékok és interaktív installációk lesznek láthatók a következő épületeken: Fekete Sas palota passzázsa (Egyesülés / Szent László tér), Deutsch ház (Alecsandri / Zöldfa utca), Poynár ház (Ferdinánd / Bémer tér), Egyesült Bihar Megyei Kereskedelmi Bank és Központi Takarékpénztár (ma a BRD székháza, Ferdinánd / Bémer tér), Sztarill palota (Astoria, Ferdinánd / Bémer tér), bazárépület passzázsa (Madách utca és a Fő utca között), Stern palota (Fő utca), Apolló palota (Fő utca), Moskovits palota (Fő utca), illetve Adorján-ház (Fő utca).

A programot 22.00 órától Luiza Zan népszerű román jazzénekesnő különleges koncertje zárja a színház mögötti téren.

A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a részvétel ugyan minden eseményen ingyenes, de bizonyos esetekben regisztrációhoz kötött. A három alkotóműhely, a szecesszióról szóló előadás, a filmvetítés, illetve a fotós túra esetében kérik, iratkozzanak fel a rendezvény Facebook-eseményéről elérhető űrlapokon.

A szecesszió világnapja
A Réseau Art Nouveau Network – RANN 28 olyan várost foglal magában, amelyek jelentős szecessziós örökségggel büszkélkedhetnek. A tagok között van például Párizs, Barcelona, Brüsszel, Budapest és Bécs.
Nagyvárad Románia egyetlen olyan városa, amely tagja ennek a hálózatnak. A szecesszió világnapját a szervezet 2013 óta ünnepli, azzal a céllal, hogy a 19. század végére, 20. század elejére jellemző szecessziós művészetet és építészetet láthatóbbá tegye a nagyközönség számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá

Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.

Rekordméretű gyémánt kerül kalapács alá
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
Hirdetés
Hirdetés