Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
Sok helyen már egytálételnek hívják, annyira gazdag és sűrű az orosz céklaleves, a borscs. Számos variációja létezik, általában a hozzávalók változtatásából adódóan, de az elkészítés módja, menete mondhatni ugyanaz.
Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.
Az álhírek és a félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent az internet világában, ezért fontos, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek eligazodni a hírek és álhírek sűrűjében.
A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.
A brassói Románia egyetlen állatkertje, ahol oroszlánfókák, fókák és pingvinek élnek.
Christopher Walken amerikai filmszínész azt nyilatkozta: nincs mobiltelefonja, soha nem küldött e-mailt, és DVD-n nézi az új sorozatot, amelyben főszerepet játszik.
Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.
Már az év végére piacra kerülhet egy mesterséges intelligencia által tervezett gyógyszer, amely forradalmasíthatja a gyógyszerfejlesztés hosszadalmas és költséges folyamatát.
Elérhető az első román gyártású sorozat, amely a hangleírásnak köszönhetően a látássérültek számára is teljes élményt nyújt.
Több ezer lej értékben írt ki közbeszerzési pályázatot a dél-romániai Gorj megyében található Turceni városának önkormányzata szépségápolási termékekre – derült ki a napokban.
Többféleképpen, különböző alapanyagokból készíthető, főételként vagy köretként is felszolgálható német specialitás a Knödel, amely mellé ezúttal csülköt és dinsztelt káposztát tálaltunk.
Idén ősszel megjelenő nagylemezükről újabb dalt mutat be a NÉKED zenekar Bennem él címmel. A gyergyószentmiklósi banda a tavalyi sikeres év után még nagyobb tervekkel vág neki a 2025-ös évnek.