Hirdetés

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

országház

A gyerekek a Székelyföldi Legendárium Animáció Stúdió Az óriás patkó című rajzfilmjét is megtekinthették

Fotó: Fazakas Szabolcs Facebook-oldala

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

MTI

2025. december 20., 21:072025. december 20., 21:07

„Ennek a 19. századi épületnek minden téglájában, minden faragásában és szobrában benne van a ti felmenőiteknek a teljesítménye, adóforintjai, szellemi képességei, szorgalma, tudása és a szíve, lelke is. Ez mindannyiótoké, akik a Kárpát-medence különböző területeiről érkeztetek ide hozzánk” – mondta az Országházi Gyermekkarácsony házigazdájaként Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke.

A házelnök kifejtette, hogy a gyerekek többek közt Délvidékről, Felvidékről és Erdélyből érkeztek a programra, a gyerek házelnök pedig kárpátaljai születésű.

Hirdetés

„Kárpátalján szomorú, fájdalmas karácsony elé néznek az olyan gyerekek, amilyenek ti is vagytok, ezért amikor kicsit elcsendesedtek, gondoljatok szerető érzéssel rájuk is” – mondta.

Kövér László és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke a főlépcsőn kialakított színpadon átadta az Országház kulcsát a gyermek házelnöknek és az alelnököknek.

Meglepetésvendégként Kapu Tibor űrhajós köszöntötte a gyerekeket, akiknek azt kívánta, hogy találják meg életük igazi célját, és szülessen meg mellé az a kitartás is, ami a célok eléréséhez elengedhetetlen.

országház Galéria

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket láttak vendégül az Országházban

Fotó: Fazakas Szabolcs Facebook-oldala

Az eseményen fellépett mások mellett Peter Srámek, Oláh Gergő és Vastag Csaba is.

A Felsőházi teremben a Székelyföldi Legendárium Animáció Stúdió Az óriás patkó című rajzfilmjét vetítették, a Vadászteremben a Kulturált Közlekedésért Alapítvány Csupa Csoda vándorjátszótere várta a gyerekeket, a Delegációs teremben Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt előadását láthatták az érdeklődők. A Déli Társalgóban híres sportolókkal lehetett találkozni,

a Gobelin teremben pedig a Dancing With The Stars című műsor művészei táncoktatással készültek.

A déli dunai folyosón kézműves foglalkozással, arcfestéssel, mézeskalács készítéssel, buborékfújással és lufihajtogatással készültek a gyerekeknek a szervezők, akik országházi sétára is invitálták a csoportokat – számolt be róla az MTI.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés